Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Milák és Hosszú is tarolt az úszók budapesti tesztversenyén

Milák Kristóf négy, Hosszú Katinka három számban győzött a Tüske uszodában rendezett felkészülési viadal második napján. Az eseményen csaknem a teljes magyar élvonal elindult.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a kétnapos eseményt a versenyhiányos időszakra való tekintettel szervezték meg.

A világbajnok és világcsúcstartó Milák szinte bemelegítés nélkül nyert 400 méter gyorson, majd délelőtt 100 méter gyorson a szám országos csúcstartóját, Németh Nándor is megelőzve diadalmaskodott, délután pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter gyorson volt a legjobb.

"Már nem érzem a koronavírus okozta hatásokat. Kellett nagyjából két-két és fél hónap, hogy kimenjen belőlem teljesen ez a vírus okozta kellemetlen dolog. Január óta egy kemény felkészülésben vagyunk, ami egészen jól megy, jól érzem most magam, de még keményebb munkát kell beletolni az egészbe, hogy minden összeálljon az országos bajnokságra" - mondta Milák.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú szinte az összes számban elindult, ezek közül hármat, a 100 méter gyorsot, a 100 méter mellet és a 200 méter vegyest nyerte meg.

"A tavalyi év nagyon nehéz volt számomra versenyek nélkül, és alapvetően elég maximalista vagyok, mindig szeretnék gyorsabban és jobbat úszni, ugyan már rengeteg szezon van a hátam mögött, így az évek alatt azt kialakítottam magamban, hogy az adott helyzetből hozzam ki a maximumot. Ezért ezen a versenyen egyértelműen az volt a legpozitívabb, hogy sokkal gyorsabb voltam, mint Nizzában, szóval ezt a tendenciát próbálom fenntartani a következő időszakban, és hogy minél gyorsabban visszakerüljek abba a formába, ahol tavaly ilyenkor tartottam" - nyilatkozta Hosszú Katinka.

A szerdai győztesek

férfiak:

100 m gyors: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 49.41 mp

100 m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 54.88 mp

100 m mell: Takács Tamás (BVSC-Zugló) 1:03.02 p

100 m pillangó: Pap Bálint (BVSC-Zugló) 55.66 mp

200 m gyors: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 1:49.86 p

200 m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:59.40 p

200 m mell: Török Dominik Márk (FTC) 2:15.26 p

200 m pillangó: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 1:57.44 p

200 m vegyes: Zombori Gábor (Budafóka) 2:05.99 p

400 m gyors: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 3:54.88 p

nők:

100 m gyors: Hosszú Katinka (Iron Swim) 57.84 mp

100 m hát: Burián Katalin (BVSC-Zugló) 1:01.57 p

100 m mell: Hosszú Katinka (Iron Swim) 1:13.90 p

100 m pillangó: Kapás Boglárka (UTE) 1:01.20 p

200 m gyors: Veres Laura (Gyulai Várfürdő) 2:01.20 p

200 m hát: Burián Katalin (BVSC-Zugló) 2:09.15 p

200 m mell: Mácsok Fruzsina (Gyulai Várfürdő) 2:36.27 p

200 m pillangó: Kapás Boglárka (UTE) 2:10.75 p

200 m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Swim) 2:15.93 p

400 m gyors: Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:12.49 p

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×