Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

A hajrában döntött a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia úgy nyert 1-0-ra a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának zárómérkőzésén vasárnap, hogy a felcsútiak győztes találata a 92. percben született, és amely után már a középkezdésre sem maradt idő.

A közepes iramú, ám gyenge színvonalú első félidőben a Honvéd volt valamivel kezdeményezőbb, de a sok technikai hiba miatt a hazai támadások nem jelentettek veszélyt a felcsúti kapura. A Puskás Akadémia ellenfeléhez hasonlóan stabilan védekezett, viszont támadójátékában még kevesebb volt a lendület és az ötlet, így a gólveszély a vendégek részéről is hiányzott.

A szünet után a mindkét fél által felvállalt gyorsabb és bátrabb játék eredményeként többször került a labda a kapuk elé, de helyzetekig akkor sem jutottak. A folytatásra elkopott a lendület, maradt a kiegyenlített mezőnymunka. A hajrában némi felcsúti fölény mellett mindkét csapatnak akadt helyzete, amellyel megnyerhette volna a találkozót, az utolsó lehetőséggel - a kétperces hosszabbítás letelte előtt négy másodperccel - a cserejátékos Vanecek révén a vendégek tudtak élni.

A Budapest Honvéd házigazdaként továbbra is nyeretlen a bajnoki szezonban, két döntetlen mellett negyedszer szenvedett vereséget. A sereghajtó kispesti gárda a legutóbbi hat fordulóban nyeretlen: három döntetlen után sorozatban harmadszor maradt alul.

A Puskás Akadémia ezt megelőzően vendégként egymást követő négy mérkőzésen sem tudott pontot szerezni, míg november 4-én otthon úgy győzte le szintén 1-0-ra a Budapest Honvédot, hogy akkor a 90. percben dőlt el a három pont sorsa.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Váratlan botrány rázta meg Európa vezető hatalmát – Semmi sem állíthatja meg a radikális ellenzék áttörését?

Jens Spahn, a CDU vezető politikusa és a közös uniópárti Bundestag-frakció vezetője lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy férjével amerikai béranyától fogadtak örökbe gyermeket – miközben pártja és ő maga is a béranyaság tilalmának fenntartása mellett állt ki. A botrány azonban Friedrich Merz kancellárnak kapóra jöhet: nemcsak pártbeli riválisát semlegesíthette, de az új helyzetet a kormány átalakítására és saját embereinek kulcspozíciókba ültetésére is felhasználhatja. Merznek ugyanakkor sürgősen stabilizálnia kellene helyzetét, mivel népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a szeptemberi tartományi választásokon pedig az AfD átveheti a hatalmat egy (keletnémet) tartományban. A CDU/CSU támogatottsága mindössze 22 százalékos, miközben a szélsőjobboldali AfD 27 százalékon áll, és a német lakosságot egyre jobban aggasztja az évek óta stagnáló gazdaság helyzete.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×