INFORÁDIÓ 
2020. szeptember 30. szerda
Jeromos

juventus

bajnokok ligája

maurizio sarri

London, 2018. október 3.Maurizio Sarri, a Chelsea olasz vezetőedzője sajtóértekezletet tart a klub londoni edzőközpontjában 2018. október 3-án, egy nappal a Vidi FC elleni Európa-liga mérkőzés előtt. (MTI/EPA/Niklas Hallen)

Menesztette vezetőedzőjét a Juventus

Infostart / MTI

Maurizio Sarrival azután bontottak szerződést, hogy a csapat búcsúra kényszerült a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A torinói alakulatot tavaly nyár óta irányító 61 éves szakvezetőt annak ellenére küldték el, hogy hazai bajnoki címét megvédte a Juventus, a BL-mérlegben pedig hat győzelem és egy döntetlen mellett egyetlen vereség szerepelt.

A Bajnokok Ligájától való búcsú azonban minden más érvnél erősebbnek bizonyult,

jóllehet Sarri, akinek szerződése 2022 nyaráig szólt, a kiesést követően úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy jövője a pénteki mérkőzésen múlik. Optimista megfogalmazása szerint a klub vezetői aligha egyetlen meccs alapján döntenek, amelyen csapata a BL-nyolcaddöntő hazai visszavágóján 2-1-re legyőzte az Olympique Lyont, ám idegenben szerzett góllal mégis a franciák jutottak tovább.

Sarrival a kispadon a Juventus bajnoki címét magabiztosan védte meg, és sorozatban kilencedszer lett aranyérmes a Serie A-ban. Az is igaz viszont, hogy az olasz kupa döntőjében ugyanakkor alulmaradt a gárda a Napolival szemben.

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli a szombati menesztés előtt azt mondta a Sky Sport Italiának, hogy néhány napra szükségük van a szezon kiértékelésére.

Nyitókép: MTI/EPA/Niklas Hallen
A címlapról ajánljuk

×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018