Infostart.hu
eur:
385.03
usd:
331.47
bux:
121780.75
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ősi riválisa otthonában ünnepelhetett a Szombathely

A Szombathely idegenben 96-89-re legyőzte a Körmendet a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot, és története második bajnoki címét szerezte meg.

A két Vas megyei gárda - amely a 2007/08-as idény után második egymás elleni döntőjét vívta - párharcának szombati nyitányát a Szombathely nyerte meg 77-70-re idegenben, ezzel elvette az alap- és középszakaszgyőztes Körmend pályaelőnyét. A keddi folytatásban a sorozatban harmadik fináléját játszó Falco - amely 11 évvel ezelőtt szerezte meg eddigi egyetlen bajnoki címét - 87-77-re győzött az Arena Savariában, így már csak egy sikerre volt a végső diadaltól.

A harmadik összecsapáson is jól kezdett Gasper Okorn vezetőedző együttese: a körmendi mesternek, Matthias Zollnernek már három perc után időt kellett kérnie. A hazaiak ezt követően, még az első negyedben kiegyenlítettek, és az első szünetben csak kettővel vezetett a szombathelyi csapat.

A második felvonás elején a Körmend átvette a vezetést, innentől kezdve pedig fej fej melletti volt a küzdelem: hol az egyik, hol a másik csapatnál volt az előny. A hazaiaknak az is belefért, hogy Desonta Bradford zsákolást rontott, a nagyszünetben így is öttel vezettek, elsősorban a hatékony zónavédekezésüknek köszönhetően.

A harmadik játékrész nyolcadik percében vezetett ismét a Falco, amelyben az egyaránt magyar válogatott Perl Zoltán és Váradi Benedek mellett két amerikai, Juvonte Reddic és Evan Bruinsma is tíz pont felett járt. A Bradford, Leyton Hammonds és Xavier Thames vezette háromszoros bajnok Körmend ugyanakkor ismét fordított, és egypontos előnnyel kezdhette a záró periódust.

A negyedik negyedben a szombathelyiek villámrajtot vettek, Govens Darrin hárompontosa után már hattal vezettek. Az utolsó öt perc kilencpontos Falco-előnyről indult, és a vendégek innen már nem is engedték ki kezükből a győzelmet: a rájátszásban mérkőzést sem veszítve nyerték meg a klub történetének második bajnoki címét.

A Falco utolsó 21 mérkőzéséből mindössze egyen szenvedett vereséget.

A pénteki összecsapás legeredményesebb játékosa a 27 pontig jutó Desonta Bradford volt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×