Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.8
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Bíró Attila: az éremhez ennél több kell

Bíró Attila szövetségi kapitány bízott benne, hogy a címvédő női vízilabda-válogatott már szerdán, a hollandok elleni elődöntőt követően bebiztosítja az éremszerzést, tanítványai azonban 8-7-re kikaptak a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon.

"Szörnyű volt onnan fentről ilyen tehetetlenül nézni, ugyanakkor sajnos jól lehetett látni a hibákat az első félidőben" - nyilatkozta az olaszok elleni negyeddöntőben kiállított, ezért szerdán a lelátóra száműzött szakember, aki szerint az első két negyedben több nagy helyzetet is kihagytak, ez pedig lehetőséget adott a hollandoknak arra, hogy elhúzzanak. "Ha nem mennek el két-három góllal, és mi vezetünk, akkor ez a csapat soha az életben nem ver meg minket" - tette hozzá.

"A végén erőlködtünk, visszajöttünk a meccsbe, volt néhány furcsaság is, de az eleje miatt nem biztos, hogy győzelmet érdemeltünk volna" - mondta Bíró Attila, aki a rengeteg kontra-ítélet miatt is feszült volt: "Nem tudok azzal mit csinálni, ha a német játékvezető keresztbe fúj egy három a kettő elleni lefordulásnál..."

A szövetségi kapitány ugyanakkor kiemelte, nagyon sok hibát követtek el a játékosok:

"Sajnos fentről nagyon jól lehetett látni, hol voltak azok a pontok, amiket nem használtunk ki, ez volt a kulcs."

Bíró Attila hangsúlyozta, továbbra is az érem a cél: "Éremért jöttünk, amihez viszont szögezzük le, ennél több kell. Bíztam benne, hogy ma meg tudjuk szerezni azt az érmet, de ha ma nem, akkor majd holnapután."

A kétgólos Illés Anna ugyancsak azt emelte ki, hogy a hollandok már az elején elmentek: "Sajnos csak az első gólnál vezettünk, utána mentünk az eredmény után, hiányzott a plusz egy gól, ami lökést adott volna. Sokszor ott volt a lehetőség, de nem tudtunk élni vele."

A magyar játékos rendkívül szimpatikusan nyilatkozott a bíráskodásról: "Nem jöttek jókor a kontrák, az biztos, de az olaszok ellen sem minket segített a játékvezetés.

Egyszerűen annyival jobbnak kell lenni az ellenfélnél, hogy ne a bírókon múljon".

Hozzátette, nagyon szeretne éremmel hazatérni: "Mindenféleképpen pozitív lenne éremmel hazautazni, ez önbizalmat adni a lányoknak a további évekre is."

A Bíró Attila helyett meccselő Tóth László elmondta, rengeteg hibát követtek el a találkozó elején, az pedig, hogy utolérjék a hollandokat, óriási energiákat emésztett fel. "Talán ezek a tartalékok hiányoztak akkor, amikor lett volna esélyünk megfordítani a mérkőzést" - mondta a szakember, egyúttal hangsúlyozta, a hibák a játék részei, és egyetlen játékost sem hibáztatnak, mivel mindent kiadtak magukból a lányok. "Egyetlen góllal kaptunk ki egy nagyon erős holland válogatottól, el kell fogadnunk, hogy a hat legjobb csapat között egy-egy gól dönthet, az egyik nap az egyik, a következőn a másik javára."

A magyarok a házigazda spanyol válogatottal játszanak a bronzmérkőzésen, amelyet pénteken 20.30-tól rendeznek Barcelonában.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×