Infostart.hu
eur:
356.01
usd:
312.94
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó
A 35. Balaton-átúszás résztvevői célba érnek Balatonboglárnál 2017. július 9-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítenek Révfülöp és Balatonboglár között.
Nyitókép: Varga György

Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Nagyüzem lesz a tónál: átevezést és vitorlásversenyt is rendeznek szombaton.

A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével született meg a döntés.

A résztvevőknek - akik Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályától indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg - 23 fokos, a déli oldalon hullámzó vízre kell készülniük. A csütörtöki közlemény kitér arra is, hogy minden előnevezés érvényes erre az időpontra is.

Az első rajtolás 7.30-kor várható, de ez módosulhat - korábbra és későbbre is tolódhat - attól függően, hogy, mikorra áll fel véglegesen a vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosó. Az 5,2 kilométeres távnak 12 óráig lehet nekivágni, az időjárás függvényében azonban ez az időpont is változhat. A célba legkésőbb 16 óráig meg kell érkezni. Kilométerenként úszópálya zárási időpontokat állapítanak meg a szervezők, az egyes pontokhoz legkésőbb ezekig meg kell érkezni. Időtúllépés esetén az adott résztvevő a záróhajóra köteles felszállni. Az úszópálya zárási időpontok a 12 órás rajt zárási időponttal számolva: 2 kilométernél 13.30, 3 kilométernél 14.15, 4 kilométernél 15.00.

A Balaton-átúszás eredeti időpontja június 30. volt, az első halasztás után múlt szombaton rendezték volna a megméretést, de a múlt csütörtöki módosítás nyomán július 14. lett az időpont.

Nagyüzem lesz a tónál

A főszervezők egyeztetésének eredményeként a 36. Lidl Balaton-átúszás mellett szombaton a Balaton-átevezést is megrendezik a Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon. Szombat-vasárnap pedig a Volvo High Tech Regattát is biztonságosan meg lehet tartani, a vitorlásviadal mezőnye - két pályaverseny után - Alsóörsről Balatonfenyvesre tart a hétvége első napján.

Utóbbi verseny rendezőinek közleménye szerint a három esemény szervezői korábban egyeztetést tartottak, hogy megtalálják a megoldást, és ne kelljen lemondani egyik rendezvényről sem.

"A Lidl Balaton-átúszáson 12 órakor zárják le a rajtot Révfülöpön, így körülbelül egy óra múlva már az utolsó úszó is közel egy kilométer távolságra lesz az északi parttól. A Volvo High Tech Regatta Alsóörs Marina és Fenyves Yacht Club közötti túrafutamának rajtidőpontját az adott szélviszonyokhoz kalkulált hajósebességek függvényében határozzák meg úgy, hogy a mezőny leghamarabb 14 óra körül érjen Révfülöphöz. Ekkorra már az úszók elhaladását követően, szinte teljes biztonsággal több mint egy kilométer hosszan felszabadítható az északi part előtti terület a hajózási zárlat alól" - áll a vitorlásverseny szervezőinek közleményében, amely kitér rá, hogy a Balaton-átevezés esetében is hasonló megoldást dolgoztak ki korábban. Itt a résztvevők Fonyódról rajtolva mintegy 4,5 kilométert eveznek az északi part felé, majd egy fordítóbóját kerülve visszatérnek a déli partra. A fordítóbója mellett horgonyoz majd egy biztosító vitorláshajó, ettől északra, Badacsony előtt, a hajózható vízmélység figyelembevételével tűznek ki egy kaput, ezek között haladhat át a vitorlásmezőny, amely azután a balatonfenyvesi befutó felé veszi az irányt.

A mindhárom fél számára elfogadható megoldások kialakításában a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság is részt vett.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×