Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.39
bux:
119516.63
2026. január 14. szerda Bódog
Örökös eltiltást kért önmaga ellen a Forma-1-es világbajnok

Örökös eltiltást kért önmaga ellen a Forma-1-es világbajnok

Jenson Button beugrott egy futam erejéig a McLarenbe, hogy helyettesítse Fernando Alonsót, és a 2009-es világbajnok balesetet is okozott. Háromhelyes büntetést kapott, de ennél többet kért, mert nem akar már versenyezni.

Mivel Fernando Alonso idén május utolsó hétvégéjén az amerikai Indy 500-on próbált szerencsét, a McLarennél volt csapattársa, a 2017-re “szabadságra” vonult Jenson Button helyettesítette. Az edzéseken és az időmérőn jól szerepelt, de motorcserés hátrasorolás miatt a futamot a bokszutcából kezdte, végig a mezőny végén is autózott, amíg balesetbe nem keveredett. A 2009-es világbajnok az alagút előtt próbálta megelőzni a sauberes Pascal Wehrleint, akinek autója az ütközés miatt élére állva állapodott meg a szalagkorlátnál.

Buttonnak a versenybírók háromhelyes rajtbüntetést osztottak ki, amit persze sosem fog letölteni, hiszen idén elvileg már nem ül Forma-1-es autóba, az idény végén pedig elévül a dolog.

Az angolnak elvileg versenyzői szerződése van a McLarennel 2018-ra, de többször elmondta már, hogy esze ágában sincs a visszatérés. Mindent meg is tesz, hogy így legyen: mint a Vezess.hu cikkéből kiderült, a monacói versenybíróktól viccesen örökre szóló eltiltást is kért, hogy véletlenül se ülhessen újra Forma-1-es autóba, de természetesen nem kapta meg.

Címlapról ajánljuk

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×