eur:
393.75
usd:
364.96
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Növelik a magyar fiatalokat szerepeltető csapatok támogatását

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) növeli a magyar fiatalokat szerepeltető élvonalbeli és másodosztályú klubok támogatását.

"Folytatódik a korábban az elnökség által elindított stratégiai szabályozás. Balogh Norbert, Kleinheisler László vagy Nagy Ádám játéka mindenkit meggyőzött arról, hogy a fiatalok szerepeltetése a színvonal emelkedését is segíti. Ezért növekszik az a pénz, amelyet a központi bevételből a csapatok ezzel összefüggésben megszerezhetnek" - olvasható az MLSZ honlapján az elnökség keddi ülésének beszámolójában.

Az MLSZ vezető testülete tavaly májusban határozott úgy, hogy az OTP Bank Liga csapatai egyenként akár évi 300-400 millió forinthoz juthatnak, ha a keretükben legfeljebb hét, a pályán pedig legfeljebb három idegenlégiós szerepel. A nemzetközi kupákban érdekelt együttesek némi kedvezményt kaptak: tíz és öt az engedélyezett külföldiek száma.

A fiatal magyar tehetségek beépítését szolgáló akkori terveknek megfelelően, amíg a jelenlegi szezonban egy U20-as játékosnak kell a pályán lennie, addig a következőben már kettőnek. Szintén változás lesz a 2016/17-es idényben, hogy a nemzetközi kupákban nem érdekelt csapatok szintén élhetnek az öt külföldi labdarúgó szerepeltetésével, amikor Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-induló ellenféllel találkoznak.

"Az alapvető cél, hogy az ügyesebb játékosok 23 éves korukra jelentős felnőtt versenytapasztalattal is rendelkezzenek. Rendszeres pályára lépésük pedig segítse a szurkolók klubjukkal való azonosulását. A most zajló szezonban úgy alakult, hogy igen magas, 73 százalék volt a magyar játékosok aránya a pályán és mindössze 27 a külföldieké. A korábbi szezonokban, az intézkedések és a cél érdekében történt összefogás előtt, 60-40 százalék volt a megszokott arány" - olvasható az MLSZ honlapján.

A másodosztályban immár két U19-es, vagy fiatalabb korú játékos folyamatos szerepeltetése lesz kötelező, ami bekerül a Merkantil Bank NB II versenykiírásába. Az a klub, amely idegenlégióst szerepeltet, továbbra is jelentős összegektől esik el.

"Így az első két osztályban összesen közel száz tehetséges fiatal folyamatos versenyeztetése várható, amely a korosztályos válogatottak merítési lehetőségeit is nagyban segíti" - írta az MLSZ a várt eredményről.

Az elnökség döntött az amatőr és a profi futball közötti átmenetet jelentő harmadosztályú klubok segítéséről is: a mostani szezonra egy azonnali, rendkívüli támogatással, a következő idénytől kezdve pedig egy tervezhető, a finanszírozási rendszerbe beépülő, rendszeres támogatással segíti az NB III-as csapatokat, amelyek eddig elestek az amatőröknél megvalósított díjcsökkentési kedvezménytől, amennyiben hivatásos szerződéssel is foglalkoztattak labdarúgót. Azon egyesületekre a támogatás nem fog vonatkozni, amelyek külföldi játékosokat szerepeltetnek.

Az elnökségi ülésen napirendre került a TAO-pénzek ellenőrzése is, amelyet 2014-től az MLSZ végez. Ez alapján az elmúlt két évben 1466 program elszámolásának a vizsgálatát zárta le a szövetség, 197 alkalommal tételes helyszíni ellenőrzést is tartott.

"A sportszervezetek döntő többsége szabályosan el tud számolni a folyósított TAO-támogatásokkal, sok esetben inkább alaki, mint tartalmi problémákat tapasztaltak az ellenőrök" - áll a beszámolóban, amely alapján összesen 742 millió forint értékben különböző szabálytalanságokat is feltártak, ami a vizsgált elszámolások teljes értékére vetítve 5,8 százalékos szabálytalansági arányt jelent.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×