eur:
389.42
usd:
361.89
bux:
68653.63
2024. május 7. kedd Gizella

FIFA - Házkutatás a német szövetség vezetőinél

A német államügyészség kedden házkutatást tartott a labdarúgó-szövetség (DFB) főhadiszállásán, illetve jelenlegi és korábbi vezetőinek lakhelyén azzal kapcsolatban, hogy a 2006-os németországi világbajnokság szervezőbizottsága 6,7 millió eurót utalt át a nemzetközi szövetségnek (FIFA) 2005-ben.

Nadja Niesen főügyész tájékoztatása szerint a hatóság átkutatta Wolfgang Niersbach DFB-elnök, a szövetséget előtte irányító Theo Zwanziger, illetve Horst R. Schmidt volt főtitkár otthonát. Emellett a nyomozók a DFB frankfurti irodáiban is jártak.

A gyanú szerint a három sportvezető adócsalást követett el azzal, hogy hamis adóbevallást nyújtott be a 2006-os évről, ugyanis a szervezők a 6,7 millió eurós kifizetést a vb keretében lebonyolítandó kulturális programokra szánták, amelyek adócsökkentő hatással jártak volna, csakhogy az összeget végül más célokra fordították.

Korábban Franz Beckenbauer, a 2006-os vb szervezőbizottságának elnöke - aki ellen egyelőre nem indult nyomozás - elismerte, hogy hibáztak, amikor a 6,7 millió eurót átutalták át a FIFA-nak, ugyanakkor tagadta a Spiegel című német lap vádját, miszerint szavazatokat vásároltak volna a vb helyszínének kijelölése előtt. Mint közölte, vissza kellett volna utasítani a kérést, hogy egy későbbi támogatásért cserébe pénzt utaljanak át a FIFA-nak.

Niersbach elnök az üggyel kapcsolatban korábban azt nyilatkozta, az összeg átutalása feltétele volt annak, hogy a FIFA-tól 250 millió svájci frankos támogatást kapjanak a vb szervezéséhez. Kijelentette, a helyszín kijelölésekor minden a szabályok szerint történt, nem volt "fekete kassza" és szavazatvásárlás sem. Zwanziger ugyanakkor legutóbb úgy fogalmazott, hogy a "fekete kassza" igenis létezett, a szavazatvásárlást azonban ő is tagadta.

A Spiegel csaknem három hete írt arról, hogy a németek szavazatokat vásároltak a 2006-os vb 2000-es kijelölése előtt, mégpedig úgy, hogy a 24 fős végrehajtó testületből négy ázsiai tag kapott pénzt. Az újság szerint a németek Robert Louis-Dreyfusnak, az adidas 2009-ben elhunyt vezérének a segítségével egy titkos "fekete kasszát" hoztak létre, s a francia üzletember kölcsönözte a pénzt is. A Spiegel szerint Franz Beckenbauer és Wolfgang Niersbach akkori alelnök is tudott a megvesztegetésről, a pénzt pedig a FIFA-n keresztül juttatták vissza Louis-Dreyfusnak, ez volt a 2005-ös utalás.

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×