Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Vizsgálat indult a The Sunday Times doppingriportja után

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított azok után, hogy közel két hete a német ARD és a The Sunday Times című brit lap feltárta: 2001 és 2012 között olimpiákon, illetve világbajnokságon több mint 800 atléta gyanús doppingmintát szolgáltatott.

A WADA közleményében jelezte: egy független bizottság már meg is kezdte a munkát, és a WADA a maga részéről minden segítséget megad a vizsgálat során.

Az ARD és a The Sunday Times a hónap elején jelentette be, hogy több mint 5000 atléta 12 ezernél is több teszteredményét kapták meg és közülük több mint 800 versenyzőnek volt legalább egy abnormális értéket mutató eredménye. Ebben az időszakban kiemelt versenyen 146 érmet, köztük 55 aranyat nyertek olyanok, akik gyanúra okot adó mintát szolgáltattak.

Neveket nem közöltek, ugyanakkor az pénteken kiderült, hogy egyikük a török színekben olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Elvan Abeylegesse. A török szövetség közölte: az etióp származású hosszútávfutó a 2007-es szabadtéri vb-n adott mintájával akadt fent.

A két médium vádjai szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) titokban tartotta és nem szankcionálta a doppingvétségeket. Az érintett atlétáknak mindössze egyharmada ellen indítottak eljárást, kétharmadukat egyáltalán nem vonták felelősségre.

Az IAAF elnöke, Lamine Diack visszautasította a vádakat, s mint mondta, csak nevetni tud azon a kijelentésen, hogy az atlétikai szövetség 2001 és 2012 között nem végezte volna el megfelelően a feladatát a doppingellenes harcban. Jelezte, még nem tudja pontosan, mivel is állnak szemben, szerinte lehet, hogy új módszerekkel sikerült doppingolás nyomaira bukkanni.

A sportág nemzetközi szövetsége elismerte, hogy a minták valósak, s az IAAF titkos adatbázisából kerültek ki engedély nélkül.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×