Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Vizes vb - Kapás Boglárka nyolcadikként döntős 800 méter gyorson

Kapás Boglárka 1500 méter gyorson bejutott a döntőbe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.

Délelőtti előfutamában a 22 éves magyar versenyző 8:26.96 perces idejével a negyedik lett, ezzel éppen, összesítésben a nyolcadikként "becsúszott" a szombati fináléba.

A futamot követően az 1500 méteren bronzérmes Kapás elmondta, nagyon meglepődött, hogy ezzel az idővel éppen csak bejutott a fináléba, ugyanis korábban úgy számolták, hogy nagyjából 8 perc 28 másodperces idővel lehet majd a döntőbe kerülni. Hozzátette, már az őt megelőző futam után látszódott, hogy ez kevés lesz.

"Azt gondoltam, lesz annyival erősebb a futamunk, hogy ötödik-hatodik helyen jussak be, erre majdnem kiestem. A végén hajráznom kellett, hogy a német ne érjen utol, végül pont erre volt szükség a továbbjutáshoz. Pont az járt a fejemben, hogy milyen rossz lenne a nyolcason úszni... Mindegy, surranó pálya, de azért az megnyugtat, hogy érem nélkül már nem megyek haza" - nyilatkozta Kapás.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×