Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Podolski mentette meg a németeket

Lukas Podolski a 81. percben mentette döntetlenre a világbajnok német labdarúgó-válogatottnak az Ausztrália elleni szerdai felkészülési mérkőzését Kaiserslauternben.

Joachim Löw együttese ugyan már a 17. percben megszerezte a vezetést Marco Reus révén, ám a vendégek még a szünet előtt egyenlítettek, majd a második játékrész elején a vezetést is átvették. Podolski aztán nyolc perccel becserélését követően egyenlített.

A német együttes a tavaly júliusi világbajnoki sikere óta hét meccsen lépett pályára, s ezek közül mindössze hármat tudott megnyerni. Az év kezdete hagyományosan nem megy könnyen a Nationalelfnek, az elmúlt tíz évben mindössze négyszer győzött első találkozóján.

A magyarok Európa-bajnoki selejtező csoportjában második helyen álló Észak-Írország Skóciában lépett pályára, és 1-0-ra kikapott a vendéglátóktól.

Dánia az Egyesült Államokkal csapott össze szerdán, s az Aarhusban vívott találkozón öt gól és 3-2-es hazai siker született, úgy, hogy az amerikaiak egészen a 83. percig vezettek. A hazaiaknál Nicklas Bendtner szerezte mindhárom gólt.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×