Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Õrizetbe vették a Parma tulajdonosát

Õrizetbe vették szerdán Giampietro Manentit, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Parma labdarúgócsapatának tulajdonosát.

Az olasz rendőrség pénzmosással és bankkártyacsalással gyanúsítja a klubelnököt, illetve további 21 személyt.

Manenti múlt hónapban vette át a Parma irányítását, akkor azt ígérte, kifizeti az egyesület csaknem 100 millió eurós tartozását, de a játékosok azóta sem kaptak fizetést.

A sereghajtó Parma, amelytől három pontot levontak a bajnokságban, két bajnoki mérkőzésen nem tudott pályára lépni. Az Udinese elleni hazai találkozót azért kellett elhalasztani, mert a klub nem tudott fizetni a biztonsági szolgálat munkájáért és az áramellátásért, majd a következő héten a futballisták döntöttek úgy, hogy nem lépnek pályára a Genoa vendégeként. Aztán az élvonalbeli együttesek képviselői ötmillió eurós gyorssegélyt szavaztak meg a gárdának, hogy be tudja fejezni a Serie A küzdelmeit.

A parmai klub a jelenlegi szezonban már kétszer is átesett tulajdonosváltáson. Az ügyészség csődeljárás megindítását kezdeményezte az egyesülettel szemben, mivel az új elnök, Manenti a megadott határidőig nem teljesítette milliós nagyságrendű kötelezettségét, nem utalta a játékosok bérét, illetve nem fizette be az adókat.

A nagy hagyományokkal rendelkező klub sorsáról a csütörtökön esedékes meghallgatás után születhet döntés. Ha csődöt jelent, az olasz amatőrbajnokságban kezdheti újra a szereplését.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×