eur:
388.96
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Ezért győzhetett a női kézilabda-válogatott Norvégia ellen

Németh András így értékelt a norvégok elleni győzelem után: "Helyén kell kezelni ezt a sikert. Ennek a meccsnek kisebb volt a súlya a vállunkon, mert az elődöntő már nyomasztott minket. Igazoltuk, sokkal többet tudunk annál, amit eddig láttak tőlünk." Az ötödik helyért játszhat pénteken a franciák ellen a magyar női kézilabda-válogatott a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon, miután 29-25-re legyőzte az olimpiai bajnok norvég csapatot.

A magyarok az Eb-k történetében nyolc vereség után tudták legyőzni a norvégokat, és tétmérkőzésen kilenc év, hat összecsapás nyeretlensége szakadt meg ellenük.

A magyar csapat annak tudatában kezdte el a szerda esti találkozót, hogy mindenképpen győznie kell ahhoz, hogy pénteken az ötödik helyért játszhasson Budapesten.

A csapatkapitány Tomori kisebb betegséggel vállalta a játékot, a 18 éves Tóth volt az irányító, Mayer pedig a beállós. Ilyen összeállításban még nem kezdett a házigazda ezen a tornán.

Szó sem volt arról, hogy a már biztos csoportelső, elődöntős norvégok félvállról vették volna az mérkőzést. A 4. percben - többek között a győri légiós, Löke két góljával - már 4-1-re megléptek, és Németh András kénytelen volt időt kérni. Egycsapásra megváltozott minden: Kiss többször védett, a hazai lövések betaláltak, így a 6. percben már 4-4 volt az állás.

Az utolsó tíz percben óriási változás állt be a pályán: a több poszton kicserélt magyar együttes keményen, szinte áthatolhatatlanul védekezett, elöl pedig szebbnél szebb gólokat szerzett. A hazaiak játékáról mindent elárul, hogy emberhátrány alatt, vészkapussal sikerült egyenlíteniük a 25. percben, majd Triscsuk bátor betörése után átvették a vezetést. A norvégok a félidő utolsó harmadában egyszer sem találtak kapuba, míg a magyarok hétszer is, így négy gól volt Tomoriék előnye a szünetben.

A második félidő elején felváltva estek a találatok, majd Kiss védéseivel megtámogatva nőtt a különbség (35. perc: 19-13). A két nappal ezelőttihez képest sokkal "harapósabb" volt a magyar válogatott, amelyet űzött-hajtott a debreceni publikum is. Ugyan voltak hibák, pontatlanságok, a norvégok ezt nem tudták kihasználni a jól záró védőfal és Kiss bravúrjai miatt.

Ezzel a sikerrel azt is elérte a csapat, hogy nem kaphat kiemelt ellenfelet a jövő évi dániai vb selejtezőjében.

Németh András a meccs utáni sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy helyén kell kezelni a győzelmet, hiszen ez a mérkőzés csapatának volt igazán fontos. "Bebizonyítottuk, hogy tudunk támadni is, nem csak védekezni. Lekerült az a teher a játékosokról, ami még akkor voltuk rajtuk, amikor az elődöntő volt a tét. Most felszabadultabban játszhattunk. A keddi szünnapon sokat beszélgettünk, és átbeszéltük, hogy lehetünk sikeresek a norvégok ellen" - mondta Németh, aki külön köszönetet mondott Debrecennek a szeretetért, vendéglátásért.

Németh András így értékelt a győzelem után: "Kockázat nélkül nincs kézilabda, egy élesben most először kipróbált kezdősorral mentünk neki a meccsnek. Megtaláltuk a jó teljesítményeket, lelkesedés, szorgalom és akaraterő nélkül nem jött volna össze a siker. Nem vagyunk világmegváltó csapat továbbra sem, de hasznosan játszottunk. Helyén kell kezelni ezt a sikert. Ennek a meccsnek kisebb volt a súlya a vállunkon, mert az elődöntő már nyomasztott minket. Igazoltuk, sokkal többet tudunk annál, amit eddig láttak tőlünk. Ugyanúgy kell kezelni a franciák elleni meccset, mint ezt a mostanit, nem lehet más a cél, mint hogy egy hosszabb görcs után magunkat adjuk. Reális, hogy az ötödik helyért játszunk, az elődöntő álom lett volna."

A meccs legjobbjának választott Kiss Éva az m1-nek így nyilatkozott. "Megérdemelt a győzelem, mert jól küzdöttünk, könnyebb dolgom volt a kapuban, mert szenzációs volt a védekezés. Ezt a szintet próbáltuk eléri a tornán, szerencsére most legalább sikerült. Hittel és akarattal jött össze a győzelem."

Bulath Anita, a magyar csapat legeredményesebb játékosa: "Boldogok vagyunk, hogy nyertünk, és kijavítottuk a dánok elleni fiaskót, és játszhatunk az ötödik helyért."

Thorir Hergeirsson, a norvégok szövetségi kapitánya:
"Nagyon jó csoportot sikerült megnyernünk. A mai meccsen nem tudtunk végig koncentrálni, így a magyarok megérdemelt győzelmet arattak."

Korábban:
Spanyolország-Dánia 29-22 (15-12)
Románia-Lengyelország 24-19 (11-9)

A csoport végeredménye: 1. Norvégia 8 pont, 2. Spanyolország 6, 3. Magyarország 6, 4. Dánia 5 (123-124), 5. Románia 5 (113-115), 6. Lengyelország 0

Azonos pontszám esetén a spanyol és a magyar válogatott között az egymás elleni eredmény (27-26), a dán és a román csapat között - mivel egymás ellen döntetlent játszottak - a gólkülönbség döntött.

II. csoport:

Németország-Szlovákia 36-22 (17-10)
Franciaország-Hollandia 20-18 (7-9)

korábban:
Montenegró-Svédország 30-29 (13-18)

A csoport végeredménye: 1. Montenegró 8 pont, 2. Svédország 7, 3. Franciaország 7, 4. Hollandia 5, 5. Németország 3, 6. Szlovákia 0

Azonos pontszámnál az egymás elleni eredmény döntött.

A további program (Budapest, Papp László Sportaréna):

péntek:
az 5. helyért:
Magyarország-Franciaország 15.30

elődöntő:
Spanyolország-Montenegró 18.00
Norvégia-Svédország 20.30

vasárnap:
a 3. helyért 15.30
döntő 18.00

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×