Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Manchester United: ez a bűn vezetett a kieséshez

David Moyes, a Manchester United vezetőedzője bűnnek nevezte, hogy csapata a vezető gól után azonnal kapott egyet a címvédő Bayern Münchentől, amellyel szemben végül alulmaradt a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának szerdai visszavágóján.

A manchesteri 1-1-et követően hazai környezetben 3-1-re nyert a bajor alakulat úgy, hogy a vezetést az MU szerezte meg, ám 22 másodperccel Patrice Evra gólja után a hazaiak máris egyenlítettek, majd a lefújásig még kétszer eredményesek voltak.

"A játékosok jó munkát végeztek, az egyetlen bűn az, hogy gólt kaptunk alig 30 másodperccel azután, hogy megszereztük a vezetést" - értékelt Moyes, aki gyermeteg hibának nevezte ezt. Hozzátette, csalódást okozott a számára, hogy az addig jól futballozó csapata ilyen hamar kiengedte a kezéből a meccset.

A győztes müncheni vezetőedző, a spanyol Josep Guardiola azt mondta a találkozó után, hogy nem volt könnyű olyan csapat ellen játszaniuk, amely nyolc futballistával védekezett saját tizenhatosán belül.

"Tudtuk, hogy nehéz lesz. Megpróbáltuk középre, a kapu elé játszani a labdákat, de a beadásainkat jól kivédekezték" - összegzett Guardiola, aki ezzel együtt úgy érzi, 1-1 után sokkal jobban futballoztak, mint riválisuk, s megérdemelten jutottak az elődöntőbe.

A másik szerdai negyeddöntős mérkőzésen a spanyol bajnokságban listavezető Atlético Madrid az idegenbeli 1-1 után saját stadionjában 1-0-ra legyőzte az FC Barcelonát, melyet több mint négy éve nem tudott megverni saját közönsége előtt. A kisebbik madridi együttes ezzel 1974 után jutott ismét a legjobb négy közé a legrangosabb európai kupában.

"Mindkét meccsen látványosan játszottunk, rengeteget futottunk, minden úgy alakult, ahogyan szerettük volna, s megérdemelten nyertünk" - mondta a párharcról Koke, a spanyol válogatott középpályása, aki a győztes gólt szerezte a szerdai találkozó 5. percében.

Diego Simeone, az Atlético korábbi játékosa, jelenlegi vezetőedzője jelezte, nyugodtnak kell maradniuk, a Primera Divisónban ugyanis a bajnoki aranyért harcolnak, s vasárnap fontos mérkőzés vár rájuk a Getafe ellen.

"Mindenesetre hatalmas öröm a számunkra, hogy egy ilyen elképesztő sikerekkel rendelkező ellenfelet győztünk le" - tette hozzá.

Xavi, a Barcelona válogatott középpályása úgy értékelt: legalább a döntetlent megérdemelték volna.

"A kezünkben volt a meccs, négy-öt olyan lehetőségünk akadt, melyet normál esetben kihasználunk, most mégsem sikerült" - mondta, s hangsúlyozta, hogy bár a továbbjutás kicsúszott a kezükből, két jó mérkőzést játszottak az Atléticóval.

A BL elődöntőjében a Bayern és az Atlético mellett a Real Madrid és a Chelsea lesz ott. A sorsolást pénteken, az európai szövetség nyoni központjában rendezik.

Címlapról ajánljuk
Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről
12 halott

Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről

Összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között 2026. augusztus 16-án reggel. Tucatnyi ember halt meg a balesetben.

Ismét zajos a gödi Samsung-gyár, nagy munkában vannak a koreaiak

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×