eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Benedek Tibor az új pólókapitány

Benedek Tibort választották a vízilabda-válogatott új szövetségi kapitányának. Megbízatása négy évre szól.

A 15 tagú testület a jelöltek meghallgatása nélkül, a benyújtott pályázatok alapján döntött Benedek javára. A voksolás már az első körben eldőlt.

Benedek 2010 áprilisa óta másodedzőként segítette Kemény Dénes szövetségi kapitányt, aki szeptemberben jelentette be, hogy kitölti ugyan az év végén lejáró szerződését, de nem folytatja tovább a munkát a nemzeti együttesnél. A 40 éves, háromszoros ötkarikás aranyérmes Benedek ezt követően két mérkőzésen már irányíthatta a nyári londoni olimpián ötödikként végző férficsapatot.

Három pályázat érkezett december 28-ig, a 15 tagú elnökség Benedek Tibor, a Szeged trénere,Vincze Balázs és a Debrecenben edzősködő Gyöngyösi András között határozott.

Az új szövetségi kapitány január 10-én áll munkába.

"Piros betűs ünnep számomra a mai nap! Borzasztóan örülök, köszönöm szépen az elnökség bizalmát! Nagyon nagy megtiszteltetés a magyar válogatott kispadján ülni. Ma még ünneplés, holnap elkezdődik a munka. A részletekkel kapcsolatban egy kis türelmet kérek a sajtótól, a következő néhány napra szükségem van ahhoz, hogy alaposabban fel tudjam vázolni az elkövetkező időszakot. Egy biztos: számomra mindig csak a győzelem lesz elfogadható, de ennek eléréséhez megfelelő tervek kellenek és magát a végcélhoz vezető utat is rendkívül fontosnak tartom" - nyilatkozta már a megválasztásának tudatában az új szövetségi kapitány a vlv.hu-nak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×