A szövetség elnöksége elfogadta a szlovák szakember beszámolóját, majd közös megegyezéssel felbontotta a decemberig érvényes szerződését.
A vezetőség egyben megbízta a szakmai bizottságot, hogy tegyen javaslatot a női válogatott szakmai vezetésére.
A szövetség elnöksége elfogadta a szlovák szakember beszámolóját, majd közös megegyezéssel felbontotta a decemberig érvényes szerződését.
A vezetőség egyben megbízta a szakmai bizottságot, hogy tegyen javaslatot a női válogatott szakmai vezetésére.
Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.
Karácsonyi nagyinterjúnkban Szilágyi Áronnal nem a vívásról beszélgettünk, hanem mindarról, ami mögötte van.
The US president accuses the group of killing Christians, as Nigeria’s foreign minister tells the BBC the strikes were a "joint operation" and "nothing to do" with religion.