Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Hajnal gólja döntött Tallinnban

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra nyert az Észtország elleni, tallinni világbajnoki selejtezőn. A gólt Hajnal Tamás szerezte.

Egervári Sándor együttese mezőnyfölényben futballozott, ugyanakkor Koltai Tamás révén csak egyetlen, igaz, óriási helyzetet puskázott el az első félidőben. A fordulást követően az ötvenedik válogatott mérkőzésén pályára lépő Hajnal Tamás egy szöglet után a kipattanó labdát gyönyörűen csavarta a kapuba, ezzel el is döntötte az összecsapást.

A folytatásban kissé visszahúzódott a magyar válogatott, az észtek támadásaiból viszont hiányzott a kreativitás. Az Egervári-csapat a hajrában néhány kontrával veszélyeztetett, ugyanakkor Oper a 87. percben elképesztő helyzetben hibázott. A végeredményt Szalai állíthatta volna be, de egy az egyben nem tudta kicselezni az észt kapust.

A magyar válogatott - amely így hat ponttal a százszázalékos hollandok és románok mögött a harmadik helyen áll a csoportban - kedden a románoktól hazai pályán vereséget szenvedő török csapatot fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.


Észtország-Magyarország 0-1 (0-0)
Tallinn, 3500 néző, v.: Liran Liani (izraeli)

Észtország: Sergei Pareiko - Tihhon Sisov, Taavi Rähn, Igor Morozov, Dmitri Kruglov - Sander Puri (Sergei Mosnikov, 69.), Andres Oper, Tarmo Kink (Martin Vunk, 87.), Joel Lindpere - Henrik Ojamaa (Ats Purje, 52.), Konstantin Vassiljev

Magyarország: Bogdán Ádám - Varga József, Juhász Roland, Mészáros Norbert, Kádár Tamás - Korcsmár Zsolt (Elek Ákos, 61.) - Koltai Tamás (Gyurcsó Ádám, 84.), Gera Zoltán (Szabics Imre, 79.), Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

gólszerző: Hajnal (47.)
sárga lap: Rähn (7.), Vassiljev (32.), illetve Dzsudzsák (32.), Szalai (37.), Juhász (65.)

A csoport többi meccsén: Hollandia-Andorra 3-0, Törökország-Románia 0-1.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×