Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.41
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Csökkentették Fazekas Róbert eltiltását

Nem szándékosan doppingolt Fazekas Róbert, ezért a másodfokú doppingbizottság nyolcról hat évre csökkentette az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető büntetését.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője pénteken az MTI-nek elmondta, hogy Fazekas olyan táplálékkiegészítőt fogyasztott, amely sztanozololt tartalmazott.

Július 10-én derült ki, hogy a 37 éves Fazekas Róbertet a Magyar Olimpiai Bizottság nem nevezte a londoni olimpiára, mivel a sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutatták ki.

A doppingbizottság első fokú határozatában bizonyítottnak látta az atléta bűnösségét és nyolc évre tiltotta el, ez ellen Fazekas fellebbezett. A másodfokú doppingbizottság - amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség és a nemzeti doppingellenes szervezet (HUNADO) egy-egy jogásza kapott helyet - pénteken a zéró toleranciára hivatkozva nem mentette fel az atlétát, de büntetését hat évre mérsékelte.

A nyugat.hu szerint Fazekas az általa fogyasztott, legálisan a kiskereskedelemben megvásárolható táplálékkiegészítők közül egyet a Magyar Antidopping Csoport hivatalos előírásai szerint az ausztriai seibersdorfi laborban bevizsgáltatott. A laboratóriumban a felbontott, Fazekas által a versenyszezonban használt, valamint ugyanezen termék véletlenszerűen vásárolt eredeti, bontatlan csomagolásában is sztanozololt mutatott ki. Günter Meiner, a labor vezetője arról tájékoztatja a MACS-ot, hogy a felbontott és teljesen zárt táplálékkiegészítőben is 300ng/g sztanozololt találtak.

"Két tényállás van. Fazekas Róbert nem doppingolt, azaz tiltott szert teljesítményfokozásra nem használt, ugyanakkor szervezetében ott voltak a sztanozolol nyomai. Robi számára július végén nagyjából világossá vált, hogy sportolói pályafutása véget ért, de mindvégig fontos volt neki, hogy a nevét tisztázzák" - nyilatkozott a honlapnak Czeglédy Csaba, Fazekas jogi képviselője.

A 2002-ben Európa-bajnok, 2003-ban világbajnoki ezüstérmes Fazekas győzött a 2004-es athéni olimpián, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingvétség miatt megfosztotta az első helytől - akárcsak klubtársát, a kalapácsvető Annus Adriánt. A szombathelyi dobó a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát és elhagyta az ellenőrzés helyszínét. A Magyar Atlétikai Szövetség két évre tiltotta el Fazekast, aki visszatérése után indult a 2008-as pekingi játékokon, ahol döntőbe jutott, s a nyolcadik helyen végzett. A 2010-es barcelonai Európa-bajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Fazekas, aki Annus irányításával edzett, a tavalyi, tegui vb-n kiesett a selejtezőben. Idén áprilisban teljesítette az olimpiai A szintet. A júniusi, Helsinkiben rendezett Eb-n nem indult.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×