Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Babos Tímea párosban tornát nyert

Babos Tímea, oldalán Hszie Szu-vejjel, megnyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, füves pályás birminghami női tenisztorna párosversenyét, mivel a vasárnap esti döntőben nagy csatában győzött a világelső Liezel Huber, Lisa Raymond duó ellen.

Az összecsapást 1 óra 36 perc alatt nyerte meg a magyar-tajvani kettős az első helyen kiemelt amerikai páros ellen. A 19 éves Babos pályafutásának első WTA-tornáját nyerte meg párosban. Egyesben szintén idén szerezte meg első tornagyőzelmét.

Az első játszmát nagy küzdelemben nyerték meg Babosék, a folytatásban pedig egészen 6:6-ig fej fej mellett haladtak. A rövidítésben aztán gyorsan elhúzott a világ jelenlegi legjobbjának tartott tengerentúli duó, és kiegyenlített. A döntő rövidítésben 4-0-s előnyre tett szert a magyar-tajvani páros, ám az amerikaiak pillanatok alatt nyolc pontot szereztek sorozatban (4-8). Babos és Hszie Szu-vej azonban nem adta fel, ezt követően nem vesztettek pontot, és óriási bravúrral megnyerték a finálét.

Babosék játék nélkül jutottak a döntőbe, mivel a kínai Csang, Cseng (Zhang, Zheng) páros lemondta a mérkőzést.

"Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen páros ellen sikerült tornát nyernünk - nyilatkozott a magyar játékos az MTI-hez eljuttatott közleményben. - Végig jól játszottam. Társam picit álmosan kezdett, de aztán gyorsan belelendült. A két rövidítésben akadtak olyan labdamenetek, amelyeket jobban is megjátszhattunk volna, de füvön tényleg apróságokon múlik a siker. A döntő rövidítés is ezt mutatta, hiszen 4-8 után nekünk jöttek be az ütések, 7-8-nál két jó szervával harcoltam ki a meccslabdát. Ezután a tenyeresemre kaptam az adogatást, szerencsére sikerült az elütésem."

Babos, Hszie (magyar, tajvani)-Huber, Raymond (amerikai, 1.) 7:5, 6:7 (2-7), 10-8 - döntő rövidítés

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.

Donald Trump támogatottja győzött

A Donald Trump amerikai elnök által támogatott Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek a hondurasi elnökválasztáson szerdán, három héttel a voksolás után.

Felszólították Izraelt, nem is akárkik

Tizennégy ország - közöttük Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és Japán - szerda este közös közleményben ítélte el, hogy Izrael jogi státuszt adott tizenkilenc ciszjordániai zsidó telepnek, és felszólították a zsidó államot: vonja vissza ezt a döntést és hagyjon fel a telepek bővítésével.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×