eur:
392.34
usd:
367.11
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Rosberg rajt-cél győzelme Kínában

A Mercedes pilótája, Nico Rosberg nyerte a Formula-1-es Kínai Nagydíjat. A német versenyzőnek ez volt pályafutása első sikere. A második helyen a McLarennel versenyző Jenson Button végzett, míg a harmadik csapattársa, Lewis Hamilton lett, aki ezzel az összetettben is az élre állt.

Gond nélkül zajlott le az 56 körös viadal rajtja, Rosberg megtartotta első helyét és Schumacher is a másodikat. Az első kör végén mögöttük Button és a finn Kimi Räikkönen (Lotus) következett. Vettel, aki nagy meglepetésre csak a 11. pozíciót tudta kiharcolni a szombati időmérőn, a 14. helyre csúszott vissza.

Az ötödik kör végén változatlanul a két Mercedes robogott az élen.

Az ausztrál Mark Webber (Red Bull) már a hetedik körben gumit cserélt, majd a többi pilóta is boxlátogatáson volt.

Schumacher számára a 13. körben véget ért a Kínai Nagydíj: a helyszínről származó első információk szerint a kerékcserénél az egyik kereket nem a megfelelő módon tették fel a Mercedesre, s emiatt kellett kiállnia.

A huszadik körben változatlanul Rosberg robogott az élen, mögötte Button, Hamilton, Webber, Räikkönen és a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Ferrari) következett. Vettel ekkor a tizedik volt.

Webber a 22. körben másodszor is gumit cserélt, majd egy körrel később Hamilton, aztán Button is így tett.

Féltávnál változatlanul Rosberg vezette a mezőnyt.

Húsz körrel a zárás előtt már Button volt az élen, igaz, még egy alkalommal ki kellett jönnie kerékcserére, mögötte Rosberg, Hamilton, Alonso, a brazil Felipe Massa (Ferrari) és Räikkönen következett.

Button a negyvenedik körben cserélt kereket, de a boxlátogatás túlságosan sokáig tartott, így csak a hatodik helyre tért vissza. Ezzel ismét Rosberg volt az első, Räikkönen a második és Vettel a harmadik.

A 48. körben Vettel megelőzte Räikkönent, sőt Button is elsuhant a Ferrarival 2007-ben világbajnok finn mellett.

Az 52. körben Button egy remek manőverrel megelőzte Vettelt és ismét a második volt. Egy körrel a zárás előtt Hamilton is a világbajnoki címvédő elé került, aki végül az ötödik helyen zárt.

A Mercedes pilótájának édesapja, Keke Rosberg 1982-ben nyert F1-es világbajnokságot.A végeredmény:

1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:36:26,929 ó (átlag: 189,778 km/ó)
2. Jenson Button (brit, McLaren) 20,626 mp hátrány
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 26,012 mp h.
4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 27,924
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 30,483
6. Romain Grosjean (francia, Lotus) 31,491
7. Bruno Senna (brazil, Williams) 34,597
8. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 35,643
9. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 37,256
10. Kobajasi Kanui (japán, Sauber) 38,720

A pontversenyek állása a harmadik futam után (még 17 van hátra):

pilóták:
1. Lewis Hamilton 45 pont
2. Jenson Button 43
3. Fernando Alonso 37
4. Mark Webber 36
5. Sebastian Vettel 28
6. Nico Rosberg 25
7. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 22
8. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 16
9. Bruno Senna 14
10. Kobajasi Kamui 9

csapatok:
1. McLaren Mercedes 88 pont
2. Red Bull 64
3. Ferrari 37
4. Sauber 31
5. Mercedes 26
6. Lotus 24
7. Williams 18
8. Force India 9
9. Toro Rosso 6

A következő futam: Bahreini Nagydíj, április 22., Szahir

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×