eur:
388.43
usd:
360.51
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Ismét infarktust kapott egy focista

A kórházba szállítás után elhunyt Piermario Morosini, a Livorno középpályása, aki összeesett a pályán labdarúgócsapata Pescarában vívott olasz másodosztályú bajnoki mérkőzésén. A

A Livorno középpályása szombaton a Pescarában vívott bajnoki mérkőzés 31. percében esett a földre. Az azonnali orvosi segítségnyújtás során defibrillátort is alkalmaztak, majd a pescarai Santo Spirito kórházba szállították a 25 éves játékost, de az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Hírügynökségi jelentések szerint a mentőautóban szívinfarktusa volt Morosininek.

Edoardo De Blasio kardiológus azt mondta, a játékos már halott volt, amikor a klinikára érkezett.

"Összeesett, majd megpróbált felállni, de újra lezuhant a gyepre" - számolt be a drámai percekről Danilo Iannascoli, a pescarai klub tanácsnoka.

A helyszíni beszámolók szerint a mentőautó néhány percet késlekedett: a rohamkocsi azért nem tudott bejutni a pályára, mert egy autó elállta a bejáratot.

Morosini az U21-es válogatott tagjaként játszott a 2009-es világbajnokságon, az idén az Udinese együttesétől érkezett kölcsönbe a Livornóhoz.

A mérkőzés 2-0-s vendégvezetésnél félbeszakadt, a játékosok könnyeikkel küszködve vonultak az öltözőbe.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×