eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Fejben rendben volt a Real Madrid

Ha a vártnál valamivel nehezebben is, de ismét három gólig jutva nyert a Real Madrid az El Clásico előtti utolsó bajnokiján. A Sporting ugyan vezetést szerzett a Bernabéuban, de a listavezető Higuaín, Ronaldo és Benzema egy-egy góljával fordított.

A kiesés ellen küzdő Sporting Gijon De las Cuevas tizenegyből lőtt góljával került előnybe - ez volt az első büntető, amit a Real Madrid ellen ítéltek a bajnoki idényben. A vendégek akciója során Sergio Ramos kézzel sodorta ki a labdát, vitathatatlan volt az ítélet.

A folytatásban a hátvéd már gólpasszadóként jeleskedett, az első félidő hajrájában beadása után Gonzalo Higuaín a kapuba csúsztatta a labdát.

A 73. percig nyílt volt a találkozó, akkor Cristiano Ronaldo is bevette fejjel a vendégek kapuját. Néhány perccel később Karim Benzema, ezúttal lábbal, beállította a végeredményt (3-1). A Madrid már 107 gólnál tart a bajnokságban, ezzel beállította az eddigi klubcsúcsot (1989-1990). José Mourinhónak ez volt a 30. hazai bajnoki győzelme, ezzel nem egészen két idény alatt az első tíz közé került a királyi klub edzői között. Cristiano Ronaldo a 108. bajnoki gólját érte el a Real Madrid színeiben, ezzel, noha nem egészen három idényt töltött még csak a klubban, a Real Madrid tízedik legeredményesebb játékosa, Pahinóval holtversenyben.



Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×