eur:
387.72
usd:
359.64
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely

Szinte már csoportelső a férfi vízilabda-válogatott

Negyedik csoportmeccsén negyedik győzelmét aratta a magyar férfi vízilabda-válogatott a hollandiai Eb-n. Kemény Dénes alakulata az eddig szintén veretlen görögöket múlta felül két góllal szombat este, ezzel már szinte csoportelső, egyenes ágon jut az elődöntőbe.

Az első még nem, a második magyar támadás azonban már magyar góllal ért véget: Kásás Tamás rafinált távoli ejtése a kapufáról pattant be (1-0).

Majd - miután a görögök büntetőt rontottak - a magyar ötméterest Biros Péter magabiztosan pattintotta a kapuba (2-0). Teljes létszámnál nem igazán tudtak mit kezdeni a magyarokkal, legfőképpen a kapuban kiválóan kezdő Baksa Lászlóval a hellének, akik végül az első negyed hajrájában emberelőnyből szépítettek (2-1).

A következő nyolc perc második fórját már kihasználta a rivális (2-2), Hárai Balázs centerezése azonban büntetőt ért, amelyet Varga Dénes értékesített (3-2).

Maga a játék - már csak a szoros emberfogás következményeként is - adós maradt a szépséggel, a látvány helyett a küzdelem dominált, de ebben is jobb volt a Kemény-csapat, Kiss Gergely például egy "kibrusztolt", míg Katonás Gergő egy remekül kidolgozott helyzet befejezéseként vette be az ellenfél kapuját (5-2).

A görögök ismét csak a hat az öt elleni játékban tudtak gólt szerezni (5-3). A hasonló válasz még a nagyszünet előtt érkezett: Madaras Norbert okosan lőtte ki a jobb alsó sarkot (6-3).

A harmadik negyedben - a négy magyar ellenében kapott - nyolcadik emberelőnyüket sem tudták kihasználni a görögök, akiknek utána a védekezésben is akadt figyelemkihagyásuk, amit Varga Dániel hatásos bombával büntetett (7-3). Azért csak betaláltak ők is (7-4), majd - átmenetileg csapkodóvá vált, kölcsönös rontások jellemezte játék után - fórból még közelebb férkőztek Kásásékhoz (7-5).

Sőt, egy magyar előnygól után - szerzője a lövőcselek szériáját bemutató, és a magyar csapatból elsőként duplázó Kiss volt - akcióból tudtak újfent visszazárkózni (8-6).

Az utolsó negyed - Kásás remek passzát követően - Biros "csúsztatásával" rajtolt (9-6), okkal harsant fel a nézőtérről a "szép volt, fiúk" rigmus, amely - amint az utóbb kiderült - nemcsak a gólnak, hanem a végül 9-7-en "beállt" magyar győzelemnek is szólt.

Újabb sikerével már a legjobb négy között van a magyar válogatott, amely számára a csoportmérkőzések lezárásaként a hatos leggyengébbje, a török csapat következik hétfőn.

A csoport, 4. forduló:
Magyarország-Görögország 9-7 (2-1, 4-2, 2-3, 1-1)
A magyar góldobók: Kiss G., Biros 2-2, Kásás, Varga Dénes, Katonás, Madaras, Varga Dániel 1-1

A csoport állása: 1. Magyarország 12 pont, 2. Olaszország 9 (61-30), 3. Görögország 9 (51-29), 4. Macedónia 3 (36-43), 5. Hollandia 3 (36-54), 6. Törökország 0

Címlapról ajánljuk
Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU

Kész az új program, a merkeli örökséget hátrahagyva lépne kormányra a CDU

A hatalom visszaszerzésére törekszik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU). Németország legnagyobb konzervatív pártjának kongresszusa elfogadta az új programot: a hetvenoldalas dokumentum a korábbi, immár tizenhat éves programot váltja fel, amely felett eljárt az idő. A párt felett azonban aligha, a 2021-es választási kudarc után mára ismét Németország legerősebb pártjává vált.

Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sulyok Tamás államfővel folytatott beszélgetésen a magyar köztársasági elnök elfogadta Peking meghívását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×