Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Nem sikerült a bravúr Arn Grétának

Arn Gréta két játszmában kikapott Serena Williams ellen szombaton a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyének harmadik fordulójában.

A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett összecsapás 59 percig tartott, Arn mindössze két játékot tudott nyerni a világklasszis amerikai teniszező ellen.

A nyitó szettben (32 perc) Williams, aki eddig öt alkalommal diadalmaskodott az esztendő első Grand Slam-tornáján, kissé bizonytalanul kezdett és a magyar bréklabdához jutott. A 13-szoros GS-győztes amerikai azonban gyorsan összekapta magát, fordított, majd sorra nyerte a gémeket és alig félóra elteltével már 5:0-ra vezetett. Arn azonban saját adogatásánál összehozott egy játékot, s nagy tapsot kapott a szinte zsúfolásig megtelt Rod Laver Aréna közönségétől.

A folytatásban a volt világelső továbbra is óriási fölényben játszott, 15 perc alatt 4:0-ra elhúzott, amikor a magyarnak sikerült feliratkoznia a táblára egy simán megnyert játékkal (4:1), de utána Williams már nem engedte hosszabbra nyúlni a mérkőzést.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson
frissülő cikk

Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×