Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
319.98
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Kikapott a Veszprém a BL-ben

A Veszprém otthon 33-24-re kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 6. fordulójában. Szorosabb lett a mezőny a spanyol Atlético Madrid mögött, de szinte bizonyos, hogy Mocsai Lajos vezetőedző együttese lemondhat a csoport első helyének megszerzéséről.

A két csapat november 16-án már találkozott egymással, akkor parádés játékkal 29-24-re győzött a Veszprém a német fővárosban.

Több elrontott támadás után a vendégek szereztek vezetést, majd Terzic kért cserét kézsérülés miatt (később át is öltözött), így a csapatkapitánnyá előlépett, 40 éves Perez gyorsan a pályára került. És ha már beállt, bevágott két gólt. A két kapus, Alilovic és Stochl remekelt, a 9. percig csupán öt gól esett 3-2 leosztásban, ám ekkor utóbbi hálóőrt le kellett cserélni, mert az örökifjú Perez bombájába "belenézett". A kubai-magyar hamar felavatta Heinevettert is, ám válaszként gyorsan egyenlő lett, sőt, negyedóra elteltével a Rókák vezettek (5-7), miután öt perc alatt 5-1-es sorozatot produkáltak.

Az irányító Császár agresszívebb lett, és megint sikerült egalizálni, ám Petersson villanásaival őrizte kétgólos vezetését a Berlin. Az izlandi sztár négy perc alatt négyszer volt eredményes. A Veszprém ezek után siettette a támadásokat, de ez megbosszulta magát, mert két eladott labda után minden addiginál nagyobbra nőtt a különbség (10-14). Mocsai Lajos vezetőedző időt kért, azonban ez sem segített, sőt, egy újabb rossz passz újabb Löffler-találatot eredményezett, azaz megszakítás nélkül négy gólt vágott be a Füchse.

A hazaiak úgy mentek el szünetre, hogy a közönség "ébresztőt" kiabált. Volt ok az aggodalomra, hiszen főleg az utolsó negyedóra nem emlékeztetett a másfél hete idegenben mutatott játékra.

Keményített korábbi védekezésén az MKB, és Ilyés vezérletével megkezdődött a felzárkózás. A túloldalon Jaszka gondoskodott arról, hogy ne legyen minden optimális, ám így is a 38. percben 17-15-re jött fel a magyar bajnok. Ekkor azonban Császárt kiállították, és ebből a kétperces szakaszból 2-1-gyel jött ki a Berlin. A túloldalon Laent küldték ki a francia bírók, ám nem élt az alkalommal a hazai gárda, sőt, 16-20-ról kellett volna visszajönni.

Korazija és Császár gólokkal fokozták az izgalmakat, és valósággal izzott az aréna, de nem sokáig, mert a Berlin háromszor volt eredményes három perc alatt úgy, hogy egyet sem kapott, 18-23-nél aztán az 50. percben Mocsai ismét időt kért.

A hajrára szétesett a Veszprém védekezése, így végül komoly vereségbe futott bele.

Ez az eredmény azt jelenti, hogy az első hely megszerzésére minimális esélye maradt a magyar bajnoknak, ugyanakkor a második helyre még befuthat - bár szoros a mezőny -, és a nyolcaddöntő sorsolását akár kedvező helyzetből is várhatja.

A Veszprém legközelebb jövő vasárnap lép pályára az eddig pont nélküli dán Bjerringbro-Silkeborg otthonában, és kötelező számára a győzelem megszerzése.

A D csoportban a Pick Szeged ezúttal pihent, és december 18-án pótolja a francia Montpellier elleni idegenbeli mérkőzését. A Tisza-partiak ugyancsak egy hét múlva fogadják a dán Köbenhavn alakulatát.

B csoport, 6. forduló:
Veszprém-Füchse Berlin (német) 24-33 (10-15)
gól: Vujin 7, Ilyés 5, Perez 4, Császár 4, Sulic 3, Korazija 1, illetve Laen 7, Petersson 6, Löffler 6, Christophersen 5, Jaszka 3, Nincevic 2, Romero 2, Richwien 1, Pevnov 1

Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 22:15
2026. július 23. 21:57
×
×