Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
318.49
bux:
144610.25
2026. július 22. szerda Magdolna

Button hosszabbított a McLarennél

A Forma-1-es McLaren istálló szerdán bejelentette, hogy új, több évre szóló szerződést kötött Jenson Buttonnal, a csapat 2009-ben világbajnok brit pilótájával.

A csapat hivatalos honlapján olvasható közleményben az nem szerepel, hogy a 31 éves versenyző új megállapodása pontosan mikor jár majd le.

"Sehol nem éreztem annyira otthon magam, mint a McLarennél" - kommentálta a szerződés aláírását Button. "Négy nagyon emlékezetes futamgyőzelmet arattam eddig a McLaren autójával, második vagyok a pontversenyben, s úgy érzem, jobban megy a versenyzés, mint valaha. Szeretnék további futamokat és vb-címeket nyerni, biztos vagyok benne, hogy ebben a csapatban elérhetem ezeket a célokat."

A brit pilóta 2000 óta versenyez a Forma-1-ben, 203 futamon indult, 11-et nyert meg, 39 alkalommal állhatott fel a dobogóra, s hétszer indulhatott az első rajtkockából. A 2009-ben, a Brawn GP színeiben világbajnok Button az egyetlen, akinek még van matematikai esélye arra, hogy megakadályozza Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótájának címvédését.

Ha a hétvégi Japán Nagydíjon Vettel legalább egy pontot szerez, akkor minden idők legfiatalabb kétszeres vb-győztese lesz.

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×