eur:
389.37
usd:
362.52
bux:
0
2024. május 8. szerda Mihály

Az Újpest és a Fradi még mindig nyeretlen az NB I-ben

A Haladás Sopron Bank 2-1-re győzött a Ferencváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A szombathelyiek több mint 29 év után diadalmaskodtak a zöld-fehérek otthonában, ezt megelőzően utoljára 1982. április 10-én nyertek az Üllői úton. Az Újpest hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott az újonc Diósgyőr együttesével.

A Ferencvárosnál először dirigálta az együttest Nagy Tamás, aki Prukner László lemondását követően lett megbízott vezetőedző. Volt egy másik debütáló is a zöld-fehéreknél, a 40 éves Végh Zoltán állt a kapuban, akinek ez volt pályafutása 570. első osztályú bajnoki mérkőzése.

A hazai drukkereket már az ötödik percben hidegzuhany érte, Vujovics lőtt a kapuba. A Ferencváros Lisztes révén egy kapufát könyvelhetett el az első félidőben.

A fordulást követően hamar növelte előnyét Aczél Zoltán együttese, Halmosi lőtte ki pontosan a jobb alsót. A tanácstalanul játszó Ferencváros a 63. percben nagy lehetőséghez jutott, ugyanis a reklamáló Slukát kiállította Iványi játékvezető, így emberelőnybe került a hazai csapat. A 71. percben Guzmics keze egy büntetőt is ajándékozott a Ferencvárosnak, Rósa pedig szépített.

A hajrában a Ferencváros minden erejét mozgósította az egyenlítés érdekében, az utolsó másodpercben még kapufája is volt az együttesnek, de az eredmény már nem változott.

Támadólag lépett fel az Újpest a találkozó elején, ám a lila-fehérek futballján érezhető volt, hogy formán kívül vannak. A Diósgyőr inkább kontrákkal próbálkozott, de komoly helyzetet nem láthattak a nézők egyik oldalon sem.

A fordulást követően egy szerencsés góllal, a Debrecentől egy év után visszatérő Kabát révén vezetést szerzett az Újpest. A vendégek ezt követően feljebb tolták védekezésüket és átvették az irányítást, majd Seydi szezonbeli negyedik találatával megérdemelten egyenlítettek.

A hajrában mindkét gárda megszerezhette volna a győzelmet, de az Újpest csak két elhibázott Barczi-ziccerig, míg a Diósgyőr egy lesgólig jutott.

Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-1
Ferencváros-Haladás Sopron Bank 1-2

Szombaton:
Lombard Pápa Termál FC - DVSC-TEVA 0-2
Videoton FC-Pécsi MFC 4-1
MVM Paks-Győri ETO FC 1-2
Kecskeméti TE-Budapest Honvéd 3-1
BFC Siófok-Kaposvári Rákóczi 3-1
Pénteken:
ZTE FC - Vasas-Híd 1-1

A tabella:
1. DVSC-TEVA 6 6 - - 13-3 18
2. Győri ETO 6 6 - - 10-4 18
3. Pécsi MFC 6 4 1 1 9-8 13
4. Budapest Honvéd 6 4 - 2 15-7 12
5. Videoton FC 6 3 1 2 11-5 10
6. Kecskeméti TE 6 3 1 2 13-8 10
7. Lombard Pápa Termál FC 6 3 1 2 5-5 10
8. Diósgyőri VTK 6 2 2 2 9-7 8
9. BFC Siófok 6 2 2 2 6-5 8
10. MVM Paks 6 2 2 2 8-10 8
11. Haladás Sopron Bank 6 2 1 3 5-7 7
12. Kaposvári Rákóczi 6 1 2 3 7-12 5
13. Ferencváros 6 - 2 4 4-8 2
14. Újpest FC 6 - 2 4 3-9 2
15. Vasas-Híd 6 - 2 4 6-15 2
16. ZTE FC 6 - 1 5 3-14 1

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×