Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.59
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Kizárták Risztovot a vb-n

Kizárták Risztov Évát a sanghaji vizes világbajnokság nyíltvízi versenyeinek keddi nyitányán, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres számban.

A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálását jelző piros zászlót valamivel a féltáv megtétele után, így nem végezhetett a legjobb tíz között, ami pedig automatikusan olimpiai kvótát ért volna számára a jövő nyári londoni ötkarikás játékokra.

Risztov a magyar idő szerint kedd hajnalban rendezett viadalon 2,5 kilométernél a 2-3. pozícióban úszott az 56 indulót számláló mezőnyben, s 5 kilométernél is kedvező volt a helyzete, hiszen a 3-5. helyen haladt, amikor az ecuadori versenybíró jelzésére kizárták.

"A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert - nyilatkozta az esetről utóbb a Magyar Rádiónak a debreceniek kiválósága. - Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre. Remélem, a jövő héten, a medencés versenyen több szerencsém lesz, és 1500 méteren tudok valami nagyot alkotni."

Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Trump nem Putyinban látja az ukrajnai béke fő akadályát, ukrán alakulatok estek egymásnak – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a Reutersnek adott interjút, amelyben érdekes meglátásokat osztott meg az orosz-ukrán béketárgyalások jelenlegi helyzetéről. Súlyos ügyről számol be az Euromaidan Press nevű ukrán portál: egy rohamdandár katonái egyszerűen elrabolták egy területvédelmi alakulat tagjait és az orosz állások ellen küldték őket. A lap hangsúlyozza: az ügy világosan rámutat arra, hogy az ukrán haderőben egyre mélyebb krízis kezd kibontakozni a katonák hiánya miatt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×