Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
314.41
bux:
150471.68
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Megérkezett Luxemburgba a válogatott

Megérkezett a magyar labdarúgó-válogatott repülőgépe Luxemburgba, ahol Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata pénteken este a helyi nemzeti együttessel játszik barátságos mérkőzést.

Nem tartott társaival Gera Zoltán, mivel bokasérülése miatt nem tudta volna vállalni a játékot. Õ a hétvégén csatlakozik majd ismét a kerethez abban a reményben, hogy kedden, a San Marinó-i Európa-bajnoki selejtezőn már pályára léphet.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Egervári együttesét kellemes, napsütéses, de enyhén szeles idő fogadta. A válogatott tagjai elfoglalták városon kívüli, zöld övezetben lévő szállásukat, majd az ebédet követően csendes pihenőre vonultak.

A szakmai stáb este 19 órától tart edzést a meccs helyszínén. Pénteken egy könnyed séta után taktikai értekezlet szerepel a programban, és a szakvezető ekkor hirdeti ki kezdőcsapatát. A találkozó után egyből hazautazik a magyar csapat, s Telkiben folytatja a felkészülést a keddi Eb-selejtezőre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×