Infostart.hu
eur:
385.91
usd:
331.81
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nyolc arannyal zártak a magyarok a sárkányhajó vb-n

Hat aranyérmet szerzett a magyar felnőtt válogatott a szegedi MKB sárkányhajó-világbajnokság vasárnapi zárónapján, így a hazai csapat összesen nyolc arany- és négy ezüstéremmel zárt a Maty-éren.

A délelőtti 200 m-es futamok során a húszüléses hajók küzdelmében két arany- és egy ezüstérem, a tízülésesek között pedig egy győzelem és két második hely lett a házigazdák mérlege. A húszülésesek között Kozmann Györgyék visszavágtak az oroszoknak a szombati, 500 m-en elszenvedett vereségért, a vegyes csapat pedig ismét óriási csatában diadalmaskodott, az 500 m-en győztes női együttesnek azonban ezúttal meg kellett elégedniük az ezüsttel.

A délutáni folytatásban a 2000 m-es számokat rendezték meg, amelynek érdekességét a hendikepes indítások és a látványos fordulók adták. A férfi és női verseny részvevői együtt szerepeltek a két körös pályán, így igazi vízifelvonulást láthatott a több ezer szurkoló. A magyar egységek óriási csatában a férfi, a női és a vegyes számot is megnyerték.

"Hihetetlen, hogy milyen hangulatot élhettünk át az elmúlt három nap során - mondta Reményi Péter, a magyar csapat vezetője. - Nagyon elégedett vagyok csapataink teljesítményével, és büszke vagyok a nyolc aranyéremre. Versenyzőimnek és úgy érzem, a magyar sárkánysportnak is rengeteget adott ez a világbajnokság."

A települések közötti versenyt Pesterzsébet csapata nyerte, így ők költhetik el a győztesnek járó egymillió forintos fődíjat.

Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×