Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Mourinho: Az én Realom nem majmol majd senkit

Most nyaralni megyek, majd Spanyolországban fogok dolgozni a Real Madridnál - mondta José Mourinho szerda este Milánóban, miközben a spanyol fővárosban a királyi klub elnöke, Florentino Pérez bejelentette a portugál tréner érkezését.

A hivatalos megfogalmazás szerint a kétszeres BL-győztes edző azt követően írja alá szerződését Madridban, amint az Interrel kötött megállapodása megszűnik. A kék-feketékhez 2012-ig köti szerződés Mourinhót, amelyből 16 millió euróért lehet kivásárolni a trénert, és az összegre az Inter elnöke, Massimo Moratti igényt is tart. Az olasz sajtó azonban úgy tudja, egy becsületbeli egyezség szerint a BL-siker esetén a kivásárlási záradék semmissé válik, márpedig múlt szombat Európa trónjára ülhetett le a milánói alakulat.

Mourinho az AS című spanyol lapnak már azt nyilatkozta, az általa vezetett Real nem fog utánozni senkit, önálló identitása lesz, és jól fog futballozni. A játékrendszerről egyelőre annyit mondott, hogy várhatóan négy védővel fog szerepelni a csapat, a középpálya rombusz alakú vagy háromtagú lehet, utóbbi esetben pedig három támadóval rohamoznak.

Azt ígérte, fanatikusan és alázattal fog dolgozni Madridban is, ahogy azt eddigi csapatainál is tette, de a siker érdekében meg kíván változtatni pár dolgot, például zárt edzéseket vezetne be.

Közben az egyik olasz lap közzétett egy szombat éjjel, a Bajnokok Ligája döntője után készített videófelvételt, amely bizonyítja, hogy Mourinho nem könnyű szívvel hagyja el az Intert. A 2-0-ra megnyert finálé után a tréner beszáll egy autóba, majd néhány méter után kipattan belőle, visszamegy a csapatbusz mellett ácsorgó Marco Materazzihoz, megöleli, majd egymás vállán zokognak.


A szerdán menesztett tréner, Manuel Pellegrini búcsúzóul nem kímélte a klubvezetést. A chilei edző azt mondta, Pérez elnök hozta a klubhoz, de augusztus óta nem beszéltek. Emellett nem volt beleszólása az igazolásokba, és hiába ragaszkodott volna ahhoz, hogy Arjen Robben és Wesley Sneijder a klubnál maradjon, az elnök eladta a két hollandot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×