Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Talmácsi kipróbálta új motorját

Talmácsi Gábor a valenciai pályán első alkalommal pénteken próbálhatta ki új Moto2-es motorját.

A 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok magyar pilóta 50 kört tett meg, s leggyorsabb körideje 1:37.8 perc volt.

"Pozitív tapasztalatokkal zártuk a napot - idézte csapata Talmácsit a tréninget követően. - Igazából a vázat jöttünk kipróbálni, ami egyáltalán nem rossz. Jól kezelhető a motor, jól fordul a kanyarokban. A ma használt blokk kissé gyenge volt, de nem a köridőkre figyeltünk, most még nem ez volt a lényeg."

A csapat tájékoztatása szerint a 28 esztendős versenyző nagyon elégedett volt a Dunlop gumikkal, bár időnként pattogott a motor az aszfalton. Talmácsi szerint a kuplungon, az első futóművön és a motorblokkon még mindenképpen dolgozniuk kell.

A menedzsment november 7-én jelentette be, hogy Talmácsi a Speedup Aprilia Team színeiben, gyári pilótaként, a 250 kcm-es kategóriát felváltó Moto2-ben versenyez 2010-ben. A Honda-erőforrások kötelezően előírt használata miatt azonban az Aprilia november 24-én közölte, hogy megszünteti a Moto2-es programját. Az olasz gyár döntése öt versenyzőt érintett: Talmácsit és Andrea Iannonét (Speedup Aprilia Team), Mike Di Megliót és Julián Simónt (Aspar Team), valamint a saját csapattal induló Karel Abrahamot. Nekik új vázat kell(ett) találniuk az Aprilia helyett. Pénteken Talmácsi a brit FTR vázat próbálta ki Valenciában.

A Moto2-ben 40 versenyző indul majd 600 kcm-es Honda-gépekkel, amelyekhez szabadon választható a váz.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×