Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Button vasárnap világbajnok lehet

Jenson Button, a Forma-1-es Brawn GP brit pilótája vasárnap megnyerheti pályafutása első világbajnoki címét, ha a szuzukai futamon legalább öt ponttal többet szerez, mint csapattársa, a brazil Rubens Barrichello.

A 29 éves Button 2000-ben debütált az F1-ben, s első győzelmét 113 verseny után, a 2006-os Magyar Nagydíjon ünnepelte. Ezután két idényt töltött el az egyre gyengébb formát mutató Honda istállónál, majd a japán autógyár 2008 végén bejelentette, hogy kivonul az autósport elitkategóriájából. Buttont a Ferrari korábbi stratégiai vezetője, Ross Brawn "mentette meg", aki felvásárolta a Honda csapatot, s Brawn GP néven elindította a jelenlegi szezonban.

Az év elején még szinte szponzor nélkül rajthoz álló istálló autói és pilótái nagy meglepetést okozva taroltak az első versenyeken, Button az első hét futamon hatszor nyert. Ez korábban csak a hétszeres vb-győztes Michael Schumachernek és a kétszeres világbajnok, 1968-ban elhunyt brit Jim Clarknak sikerült.

Button vasárnap már a végső győzelemért száll harcba, miután 84 pontjával vezeti a pilóták pontversenyét, s 15-el előzi meg a második helyen álló Barrichellót. Matematikai esélye még a harmadik német Sebastian Vettelnek (Red Bull) is van, azonban az ő hátránya 25 pont, és ezt a hátralévő három versenyen nagyon nehéz lesz ledolgoznia.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által tavaly tervbe vett de a szezon előtt visszavont szabály értelmében ha a futamgyőzelmek száma alapján hirdetnének világbajnokot, akkor Button már ünnepelhetne, mert az utolsó három versenyen ebben a kategóriában már egyik pilóta sem érné utol.

Button, Barrichello és Vettel közül még egyikük sem nyert vb-címet, a fiatal németnek azonban csak akkor marad esélye, ha a két Brawn GP-s egyetlen pontot sem szerezne Japánban. Button akkor nyerheti meg vasárnap a világbajnoki sorozatot, ha győz, s Barrichello nem végez a negyediknél jobb helyen. Amennyiben a brit második lesz, csak akkor ünnepelhet, ha a brazil a hatodik, vagy annál rosszabb pozícióban zárja a futamot.

Ha Button harmadik, s közben 37 éves márkatársa nyolcadik, vagy nem szerez pontot, akkor szintén a brit lesz a vb-győztes, azonban ha a negyedik, vagy annál rosszabb, csak akkor lehet aranyérmes, ha Barrichello nem pontszerző helyen ér célba.

"Nem fogok felesleges kockázatot vállalni - mondta Button. - Ugyanúgy fogok vezetni, mint bármikor, és ez remélhetőleg elég lesz."

A Japán Nagydíj programja magyar idő szerint:
péntek:
1. szabadedzés 3 ó
2. szabadedzés 7 ó
szombat:
3. szabadedzés 4 ó
időmérő edzés 7 ó
vasárnap
futam (53 kör) 7 ó

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×