Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Talmácsi történelmi győzelme

Megszerezte első pontját Talmácsi Gábor a MotoGP kategóriában, miután a 15. helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján. A magyar versenyző menedzsere az InfoRádiónak azt mondta: a pontszerzés ellenére nem voltak maradéktalanul elégedettek a motor teljesítményével és a beállításaival.

Boldogok voltunk, hogy Gábor megszerezte első pontját a MotoGP-ben, hiszen magyar versenyző 1972 óta erre nem volt képes, a motor teljesítményével azonban nem voltunk elégedettek - összegezte a hétvégi Német Nagydíj eredményét Talmácsi Gábor menedzsere.

Stefano Favaro az InfoRádiónak elmondta: sokat kell dolgozniuk a motoron a Scot Honda mérnökeinek, és Talmácsira is vár még munka, hiszen egyelőre nem sikerült teljesen megszoknia a 800 köbcentis gépet.

A menedzser szerint a magyar motoros nagyon jó helyzetbe került azzal, hogy csapata még az előző, Laguna Secában rendezett nagydíj előtt megvált másik versenyzőjétől, Takahasi Jukitól, hiszen így kizárólag rá figyelnek a mérnökök.

Brno után támadás

A következő, Donington Park-i versenyen Talmácsi Gábor az eddigiektől eltérően gyári beállításokkal indul majd, és a továbbiakban az ott szerzett tapasztalatok alapján, a motoros igényei szerint alakítják majd a versenygépet - magyarázta Stefano Favaro.

A pontszerzés ellenére a menedzser szerint sem a csapat, sem a szponzorok elvárásai nem nőttek meg. Hozzátette: a versenyző és a Scot Honda vezetése a szerződés megkötésekor elfogadott egy munkaprogramot is, Talmácsi és menedzsmentje ehhez szeretné tartani magát.

Stefano Favaro hangsúlyozta: a Nürburgringen a magyar versenyző a vasárnap délelőtti bemelegítő edzésen csupán 1,6 másodpercre volt az első helyezettől. Folyamatosan fejlődik tehát, köreinek ritmusán azonban még javítani kell, mivel öt-hat gyorskör most még megvan annak az esélye, hogy bukik, amit mindenképpen el szeretne kerülni.

Ha sikerül tartani a munkaprogramot, a brnói futam után jelentősen javulni fog Talmácsi Gábor teljesítménye - jegyezte meg a motoros menedzsere.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×