Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem megy csődbe a nagylelkű Dárdai Pál

Dárdai Pál nem megy tönkre anyagilag, noha a Hertha szurkolóinak azt ígérte, hogy sörben "fürödhetnek" a Schalke elleni szombati mérkőzés után.

A berlini együttes magyar középpályása korábban egy nyilatkozatban azt jövendölte, hogy amennyiben a csapat nyer Cottbusban, az utolsó öt hazai mérkőzésén bizonyosan telt ház lesz. Dárdai pénteken azt mondta: merész jóslata után a csapat egyik szponzora, a Carlsberg sörgyár közölte vele, megígérheti a szurkolóknak, hogy amennyiben szombaton Berlinben legkevesebb 55 ezer néző látogat ki az Olimpiai Stadionba, akkor 55 ezer liter sört "spendírozhat" nekik. A "spendírozás" pedig ebben az esetben az ígéretet, nem pedig az anyagi fedezetet jelenti - pontosított Dárdai.

Mivel a szombati találkozóra már elővételben mind a 74.244 jegy elkelt, a Carlsberg úgy döntött: 74.244 italt biztosít, amit természetesen maga finanszíroz, mégpedig a klub támogatásával. A magyar játékos hozzájárulása ily módon az ingyen sörhöz jelképes lesz, az egész akcióhoz a berliniek kedvence a nevét adta. Dárdai elmondta: abban mindenképp bízik, hogy egy remélhetőleg győztes mérkőzés után maga is megihat egy sört a szurkolókkal. A számlát azonban nem ő, hanem a sörgyár állja.

Persze aki akar - köztük a gyermekek - , sör helyett kólát vagy ásványvizet is fogyaszthatnak. Arról pedig a szervezők gondoskodnak, hogy az ingyen "örömitalt" - szám szerint 74.244-et - mindenki a bejáratnál, jegyellenőrzéskor vehesse át.

A sörnél azonban Dárdainak jóval fontosabb az eredmény. A magyar játékos arra számít, hogy a Hertha kemény mérkőzésen győzelmet arat a Schalke ellen, a két fő rivális, a Bayern München és a Wolfsburg pedig - a Hoffenheim, illetve a Hannover ellen - ikszelni fog. Ez azt jelentené, hogy a Hertha az élre ugrik, s akkor az utolsó fordulóban a Karlsruhe elleni mérkőzés dönt.

"Nyomás nincs rajtunk, a szurkolók már most boldogok, s ha kikapunk, akkor is ünneplés lesz" - mondta a magyar labdarúgó.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×