Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Talmácsi Gábort elhagyták a szponzorai

Talmácsi Gábor mögül - egy kivételével - kihátráltak a nagy szponzorok. Erről is beszélt Stefano Favaro, a 2007-es év világbajnokának menedzsere, s maga a versenyző az InfoRádiónak adott nyilatkozatában.

Egyetlen nagy szponzora maradt Talmácsi Gábornak. A gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis kategóriáját 2007-ben megnyerő magyar versenyző támogatására az elmúlt két évben még egymás után jelentkeztek a cégek.

Többségük nagyszabású sajtóeseményeket és promóciókat épített fel Talmácsi Gáborra, a gazdasági válság miatt alapvetően megváltozott a helyzet.

Mára azonban a főszponzor MOL-on és néhány együttműködő partneren kívül minden támogató kihátrált Talmácsi Gábor mögül - mondta az InfoRádiónak a motoros menedzsere.

Stefano Favaro szerint emiatt át kell alakítani a versenyző idei költségvetését, így például az utazási költségeken fognak spórolni. Több potenciális támogatóval azonban továbbra is folynak a tárgyalások.

Stefano Favaro úgy véli: a cégek továbbra is megengedhetnék maguknak, hogy támogassák a versenyzőt, de tartanak a bizonytalan jövőtől, ezért óvatosak.

Pénz továbbra is van és lesz is, de a vállalatok most nem mernek annyit befektetni, mint korábban - fűzte hozzá Talmácsi Gábor menedzsere.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×