Infostart.hu
eur:
356.8
usd:
309.21
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Megérkezett az "aranygép"

Kedden kora reggel hazaérkezett Pekingből az "aranygép", vagyis a magyar olimpikonokat, köztük a kajak-kenu válogatottat és a vízilabdásokat is szállító járat. Mintegy ezer rajongó, rokonok, barátok várták a hazaérkező magyar sportolókat.

A repülőtéren csak a meghívott vendégek voltak jelen, a magyar küldöttség rendőri felvezetéssel egyenesen a SYMA csarnokba utazott, ahol találkozhattak a rokonokkal, rajongókkal.

A sportolók a szurkolókat megkerülve a hátsó bejáraton vonultak be élükön Schmitt Pállal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, valamint az aranyérmes férfi vízilabda-válogatott tagjaival. Ezután a Pekingben pontszerző versenyzőket egyenként szólították fel a nemzeti lobogóval és az öt karikával feldíszített színpadra - mindeközben a kivetítőkön a magyar sportolók pekingi sikereit nézhették a rajongók. Elsőként a kajakos Vereckei Ákos és a vívó Knapek Edina lépett a pódiumra, majd sorra következtek a többiek, utolsóként a pólósok, akik a legnagyobb tapsot kapták.

Kozmann György, a harmadik helyezett kenus elmondta: fantasztikus érzés, hogy az elmúlt egy hónap fájdalmai után kárpótlást kaptak az olimpiai bronzéremmel, és a győzelem érzése Pekingből Magyarországra is átjött.

Az első magyar aranyérmet szerző Vajda Attila kenus azt hangsúlyozta, hogy az 1000 méteres táv legnehezebb szakasza a vége volt: "Be kellett érni a célba, ez volt a legfontosabb."

Schmitt Pál megköszönte az időközben másfél ezresre duzzadt szurkolótábornak a fantasztikus fogadtatást:

"Ha meg tudjuk becsülni a helyezéseket, akkor ilyen fogadtatásban részesülhetnek versenyzőink. Olyan olimpián vagyunk túl, amely után az egyik szemünk sír, a másik nevet. Nyolc olyan tus, találat, gól vagy akció volt Pekingben, ahol elbuktunk egy-egy érmet. Ugyanakkor 16 aranyérmes sportolót tudunk példaképül állítani a fiatalok elé. Büszke vagyok mind a százhetven magyar olimpikonra, akiknek valamennyien világszínvonalú teljesítményt kellett nyújtaniuk, hogy eljussanak Pekingbe. Összefogást sürgetek a sportban, hogy ami nem sikerült most Pekingben, az valóra váljon Londonban."

Gyenesei István sportért felelős miniszter azt hangsúlyozta, hogy a magyarokon kívül nem voltak más nemzetbéliek, akiknek szurkolását úgy lehetett hallani, mint az övékét. A miniszter hozzátette: a kudarcokat közösen kell vállalni és összefogás kell, hogy Londonban sikeresebbek legyünk.

Az eredményesen szerepelt versenyzők és edzőik számára pénteken a délutáni órákban adnak fogadást a Parlamentben.

Pénteken a budapesti Testnevelési Egyetemen Fair Play Partyt rendeznek, amelynek jegybevételét a szervezők a mozgássérült sportolók támogatására fordítják. A rendezvényen a magyar csapat legnagyobb része ott lesz, köztük az arany-, ezüst- és bronzérmesek.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×