Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
122040.03
2026. január 16. péntek Gusztáv

Zsiga: "Nincs miért szégyenkeznem"

Zsiga Gyula egyelőre a Ferencváros vezetőedzőjének tekinti magát, de az InfoRádiónak adott interjúban egyértelműen utalt arra, hogy ő maga javasolta szerződése közös megegyezéssel történő felbontását Maglódi Lajosnak, a női kézilabda-szakosztály vezetőjének. A tréner szerint az NB I tabelláján jelenleg harmadik együttesnél végzett eddigi munkája miatt egyáltalán nem kell szégyenkeznie.

Távozik a csapattól?

Beszéltünk erről a lehetőségről Maglódi Lajossal, hiszen egyértelmű, hogy a klub jövőjéről nem mindenben egyezik az elképzelésünk. Azt ugyanakkor furcsállom, hogy egyeztetésünk tartalma napvilágot látott. Ha nem tudunk közös megegyezéssel megállapodni, akkor a szerződésem 2010 nyaráig él.

Hogyan jutottak idáig?


Ez egy összetett probléma. A csapat szereplését nem élem meg kudarcnak, de egy-két játékos nem elégedett saját fejlődése ütemével. A három évre szóló terv első évre a stabilizációt tűzte ki célul. Ez szakmailag sikerült, anyagilag nem. A csapatkapitány Uhraková már bejelentette, hogy a nyáron távozik, a döntése pedig alapjaiban teszi bizonytalanná a jövőt.

Megvan a kellő bizalom a játékosok és ön között?

Én nem érzékeltem a bizalom hiányát, de a játékosok nevében nem beszélhetek. A debreceni rangadót sikerült megnyernünk, az edzések hangulata jó, nekem pedig senki nem jelezte, hogy problémája van. Ha mégis lenne ilyen, azt másnak mondhatták.

Milyen a viszonya Maglódi Lajos ügyvezetővel?

Úgy érzem, hogy korrekt a kapcsolatunk. Én mindig pozitívan nyilatkoztam róla, hiszen megszakad a Ferencvárosért.

Maglódi Lajos viszont zokon vette, amikor március elején az InfoRádióban a problémákról beszélt.

Én sem vettem jó néven, hogy ő azt mondta, nekem csak a szakmai munkával kell foglalkozom. A szezon elején is próbáltam segíteni a szponzorkeresésben, igaz, nem jártam sikerrel. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy a rádión keresztül kellene üzengetnünk egymásnak.

Hibázott-e nagyobb horderejű kérdésben?

Persze, én sem vagyok tökéletes. Ezzel együtt rengeteget dolgoztam, próbáltam kreatív lenni, más pedagógiai és szakmai stílust meghonosítani Németh András másfél évtizedes munkája után. Úgy tűnik, ez nem mindenkinek felelt meg. Azt hiszem, ha távozom, akkor sem kellene az itt végzett munkámért szégyenkeznem.

Maglódi Lajos az InfoRádióban azt mondta, hogy nézelődik az edzőjelöltek között. Ön keres-e már új klubot?

Nem keresek, hiszen élő szerződésem van. Ha viszont az ügyvezető úr azt mondta, hogy ő keres új edzőt, akkor ennek örülök, mert ez azt jelenti, hogy partner lesz ahhoz, amit a kölcsönös szerződésbontásról megbeszéltünk. Erre a javaslatomra nem kaptam visszajelzést tőle.

Milyen anyagi vonzata lehet a távozásának?


A minimum az, hogy a klub kiegyenlíti többhavi tartozását.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Forrong a világ, cikázik a forint

Forrong a világ, cikázik a forint

Miközben a világ még a meghökkentő venezuelai eseményeket sem emésztette meg, Donald Trump amerikai elnök már az iráni katonai beavatkozást mérlegeli, Grönland megszerzéséről beszél és újabb támadást indított a Fed elnöke ellen. A héten így a befektetők a geopolitikai feszültségekre figyelnek, illetve Japánra, ahol az a kérdés, hogy Tokió közbelép-e a jen gyengülésének megállítása érdekében. A friss amerikai ipari termelési adat eközben vegyes képet mutat: a termelés bővült, de a várakozásoktól elmaradó mértékben. A forint az elmúlt 5 napban enyhe erősödést mutat az euróval szemben, míg a dollárnál éppen fordított jelenséget figyelhetünk meg, a mai napon pedig még nem találta meg az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×