Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
325.64
bux:
143212.52
2026. november 6. péntek Lénárd

Anomáliák az olimpiai kézilabda-selejtező körül

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a magyar női kézilabda-válogatott hol és kikkel játszik a jövő hétvégi olimpiai selejtezőn. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ugyanis a tavalyi botrány után az ázsiai (AHF), és nem a nemzetközi szövetségnek (IHF) adott igazat.

A tavaly augusztusi ázsiai selejtezőt a kazah női csapat nyerte, így ötkarikás kvótát szerzett. Csakhogy az IHF bírói részrehajlás miatt törölte a torna eredményét, és új lebonyolítására kötelezte az AHF-t.

A januári viadalt viszont bojkottálta a kontinentális szövetség, csak a japán és a dél-koreai válogatott vett rajta részt, utóbbi nyert, és egészen mostanáig abban a hitben volt, hogy indulhat a pekingi játékokon. Ezután az AHF a CAS-hoz fordult.

Az IHF a megismételt torna eredménye alapján osztotta be a selejtezős csapatokat csoportokba.

A magyarok egészen mostanáig úgy tudták, hogy jövő héten Nimes-ben a házigazda franciákkal, valamint a kongóiakkal és a japánokkal mérkőznek, és az első két helyezett jut ki az olimpiára.

A mostani CAS-döntéssel viszont elképzelhető, hogy Hajdu János szövetségi kapitány alakulata Romániában a házigazdával, valamint a lengyel és japán együttessel mérkőzik majd.

Sinka László, a magyar szövetség főtitkára elmondta: úgy tűnik, a magyar együttesnek nem kell tartania egy esetleges helyszíncserétől. A sportvezető még a csütörtöki CAS-döntés előtt beszélt telefonon Alekszandr Kozsuhovval, az IHF versenybizottságának elnökével, aki arról tájékoztatta, hogy amennyiben a dél-koreai női csapatnak mégis kvalifikációs viadalon kell részt vennie, akkor a spanyolok kiesnek és az ázsiai együttes a németországi kvartettbe kerül.

"Nem vagyok nyugodt, majd csak akkor, ha az IHF-től írásban is megkapom, hogy a mi csoportunkat nem bolygatták fel és ugyanúgy Nimes-be kell utazni. Azért gondolja az IHF, hogy a másik két, vagyis a romániai és a franciaországi csoportot nem módosítja, mert már a televíziós közvetítéseket leegyeztették, a csapatok lefoglalták a repülőjegyeket és a szállásokat" - mondta Sinka László.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 6. 15:18
×
×