Infostart.hu
eur:
385.41
usd:
330.89
bux:
119601.04
2026. január 14. szerda Bódog

Szurkolók Talmácsiról: "pályafutásának minden éve csoda" - képgaléria

Több ezer ismerős, barát és szurkoló fogadta a Ferihegyi repülőtér termináljában Talmácsi Gábort. A 125 köbcentiméteres kategóriában a vasárnapi valenciai futamon ugyan csak második lett a magyar versenyző, de összesítve öt ponttal megelőzte csapattársát, a spanyol Hector Faubelt. Talmácsi Gábor, kezében egy egyes rajtszámú bukósisakkal csak biztonsági őrök között tudott eljutni a csarnokban felállított színpadhoz.

Fodor Donát, a világbajnok régi barátja Talmácsi feliratú Superman jelmezben az InfoRádiónak elmondta, hét éve ismeri a 26 éves sportolót, és szerinte Talmácsi Gábor most ért el a karrierje csúcspontjára.

"Gabi pályafutásának minden éve csoda, minden évben azt mondtuk, hogy elérte a plafont és ha most abbahagyja, akkor az is a csúcsot jelenti. Amikor a KTM-hez került és világbajnoki harmadik lett, az is fantasztikus eredmény volt. A tavalyi év visszalépés volt, idén pedig mindenkinek csak az álmai között szerepelt, hogy vébét nyer, de senki nem hitte volna. Jorge Martinez csapatfőnök legnagyobb emberi erénye az volt, hogy spanyol szponzorokkal, spanyol csapatban, Spanyolországban hagyták a magyar pilótát nyerni"

"Életem legnagyobb élménye volt"

Viszolajszky András, egy másik rajongó úgy véli, a világbajnoki ezüstérmes Hector Faubel akármit is mond, Talmácsi Gábor volt a legjobb.

"Életem legnagyobb élménye volt a verseny. Csak a gyermekem születésénél izgultam úgy, mint ezen a futamon. A csapattársával kellett megvívni, akinek ráadásul jobb felszerelésű motorja van - ez volt a dolog pikantériája. Fantasztikus, hogy a gyengébb motorral meg tudta verni.

Mit szól ahhoz, hogy Faubel szerint ő érdemelte volna meg a világbajnoki címet, mert jobb volt?


Meg kell nézni, hogy ki szerzett több pontot. No comment."

Talmácsi Gábor a több ezer rajongó előtt a családjával együtt pezsgőt bontott, majd azt mondta, nem ő egyedül a világbajnok, a győzelem az egész csapaté. A rögtönzött ünnepség után Talmácsi Gábort rendőrmotorosok kísérték a belvárosba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István: érdemben csökkent az infláció decemberben

Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője értékelte a helyzetet az InfoRádióban. A decemberben mért éves árdrágulás alacsonyabb volt, mint a novemberi 3,8 százalékos érték, tehát egy „érdemi dezinfláció” volt látható decemberben.

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×