A presztízsszempontokat sem nélkülöző csatának úgy vághatott neki a két gárda, hogy a 2004-es athéni olimpiáig rendre - így az ötkarikás játékok döntőjében is - a magyar gárda diadalmaskodott, míg az utóbbi idők világversenyein, beleértve a tavalyi vb és a belgrádi Világliga döntőjét is, a szerb-montenegrói együttes nyert.

Ráadásul az ominózus Világliga-meccsen 16-6-os verést mért Kemény Dénes legénységére a déli szomszéd csapata. Lett volna tehát miért visszavágni, jóllehet a felek közötti pólós ütközetek 1933 óta íródó, s a jogelőd jugoszláv válogatottal vívott meccseket is beszámító örökmérlege szerint a 30 döntetlen mellett a 41 vereséggel 75 magyar győzelem állt szemben.

A teltházas, mintegy ötezer nézőt magukba fogadó lelátókról ütemesen érkezett a buzdítás: "Hajrá, magyarok!", s Kásásékra rá is fért a külső segítség, mert a rivális kezdett jobban: három perc elteltével egy elcsent labdából a szerb gárda szerzett vezetést.

Fodor Rajmund váratlan pattintása hozta meg az egyenlítést (1-1), ám mivel az adok-kapokban a magyarok kaptak még kettőt, s eggyel sem válaszoltak, vendégelőny mellett kezdődött az első szünet (1-3).

Kimaradt magyar emberelőnnyel indult a második nyolc perc, szemmel láthatóan nem ízlett az ellenfél időnként durvaságba hajló szoros emberfogása, ettől persze még bemehetett volna Madaras Norbert, majd Kásás Tamás távoli lökete, de mindkétszer a felső kapufáról pattant tovább a labda, Kiss Gergely pedig rosszul célzott.

Utóbbi azonban bő másfél perccel a negyed vége előtt védője beforgatása után hatalmas erővel lőtt Sefik kapujába (2-3). Aztán Kásás ötméteresből zárkóztatta fel a válogatottat (3-4), a félidőre mégis maradt a szerb-montenegrói előny (3-5). A vendégek - olykor ütést és rúgást sem mellőző - harci módszereiről mindenesetre sokat elárul, hogy két negyed után két emberüket is cserével végleg kiállították.

A harmadik játékrész változatlanul a jó védekezés-rossz támadójáték "egysége" jegyében zajlott magyar részről, a gyenge fórkihasználás miatt nem is sikerült közelebb férkőzni a riválishoz.

Egészen a 22. percig: ekkor Biros büntetőtőből büntetett (4-5), kár, hogy a 6 az 5 elleni szituációban a világbajnok is eredményes tudott lenni, viszont Kiss Csaba pimasz balkezes bombája újfent minimalizálta a hátrányt (5-6), és ha Kiss G. ejtése az utolsó pillanatban nem ki-, hanem beszédül a kapufáról...

A befejező negyedben a vendégek gólvágója, Aleksandar Sapic előnyből bevette Szécsi Zoltán kapujának bal felső sarkát (5-7), Kiss G. ötméteresből célzott pontosan, Sapic fórból válaszolt (6-8), majd Kásás riposztozott egy fantasztikus ejtéssel (7-8).

Az utolsó perchez érkeztek a csapatok, tetőfokára hágott az izgalom, az utolsó támadást a magyarok vezethették, s bár hatalmas vihart kavart, a játékvezetők megadták Varga Dániel gólját, 8-8! És jöhetett a hosszabbítás...

Az első három percben magyar emberhátrány, szerb gól, a fordítottjánál Kásás kicentizte a jobb felső sarkot (9-9). Az újabb "túlórában" előnyből megint vendégvezetés, de még kapott esélyt a Kemény-legénység, Szívós gólját azonban nem adták meg, győzött 10-9-re Szerbia-Montenegró, s ezzel történetének harmadik Világkupa-elsőségét érdemelte ki a háromszoros Vk-elsőségnél maradt magyarok előtt.