Infostart.hu
eur:
392.28
usd:
343.48
bux:
0
2026. március 16. hétfő Henrietta

A határon ragadt a mezőny

Kisebb bosszúságok, veszteglés és a homoksivatag jelentette nehézségek után Mauritániába érkezett a Budapest-Bamako-rali mezőnye.

A kilencedik versenynapot a nyugat-szaharai Dahlából kezdték meg a versenyzők.

A 367 kilométeres táv teljesítéséhez a versenyzőknek a tervezettnél lényegesen hosszabb időre volt szükségük.

A határ felé közeledve ugyanis eltűnt a kocsik alól a betonút, így mindenkinek homokban kellett továbbküzdenie magát a napi cél felé, ráadásul a területet sűrűn borító taposóaknákat is ki kellett kerülni.

A helyi határőrség munkabeosztása is nehezítette az autósok dolgát. A katonák ugyanis dél körül két és fél órás ebédszünetet tartottak, és ez idő alatt a határ lezárult, így senki nem mehetett át a határon.

A nap nyertese a szlovák Ulrich-házaspár volt, miután nekik még a "nagyszünet" előtt sikerült a határhoz érniük. Ennek köszönhetően közel három órával a mezőny előtt érkeztek Nuadibuba.

A rendezők által Fapados Dakarnak nevezett kalandtúra mezőnye 7.632 kilométer megtétele után, január 9-én érkezik meg Mali fővárosába. A viadalon bármilyen autóval el lehetett indulni.

Címlapról ajánljuk
Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Jön a szuper El Niño, alapvetően átrajzolódhatnak a Föld időjárási és gazdasági folyamatai

Hivatalosan is véget ért a több éven át tartó La Niña-jelenség a Csendes-óceán térségében, helyét pedig egy gyorsan fejlődő El Niño veszi át, ami alapjaiban rajzolhatja át a Föld időjárási folyamatait; az amerikai kontinensre hurrikánokat, Európa nyugati részébe hűvösebb és szárazabb időt hozhat, az viszont nem egyértelmű, hogy Közép-Európára milyen hatása lehet. Az InfoRádió Ürge-Vorsatz Diánát, a Közép-Európai Egyetem professzorát, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének alelnökét kérte a részletek ismertetésére.

Rendzavarás nélkül lezajlottak a március 15-i ünnepi megemlékezések

A Békemenet végén a Kossuth téren Orbán Viktor előtt Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Tisza Párt Nemzeti Menetének résztvevői a Hősök terére vonultak, ahol Magyar Péter tartott beszédet – a nap történései percről percre.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Intenzív támadás alá került Szaúd-Arábia, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Intenzív támadás alá került Szaúd-Arábia, Trump szárazföldi inváziót fontolgat - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×