Idegenben nyert a Dallas
Dirk Nowitzki vezérletével idegenben győzött a Dallas az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A német játékos 31 ponttal vette ki részét a diadalból.
Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin
Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett.
Szerda reggeli túlélőcsomag: időjárás, hírek, árfolyamok, névnap (2026. szeptember 2.)
A Pénzcentrum 2026. szeptember 2.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Iran attacks US bases in Middle East after reports US strike killed five at wedding party
The Iranian Red Crescent says a child was among those killed when shrapnel from a US strike hit a home. The US military says it is aware of the reports and it never targets civilians.



