Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
324.61
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Lovasok bemutatója a Magyarok Országos Gyûlésén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2018. augusztus 18-án. A rendezvényen háromszáz lovas és ezer gyalogos hagyományõrzõ jelenítette meg a magyar történelem legfontosabb mozzanatait.
Nyitókép: MTI/Mészáros János

Pénteken kezdődik a XII. Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren

Az előrejelzések szerint a rendezvényt megelőző rendkívüli hőség a MOGY hétvégéjére mérséklődhet, 27-30 fokos maximumokkal. Ugyanakkor a szervezők felkészülnek a nyári melegre. A területen jól látható táblákkal jelölt hűsítőpontokat alakítanak ki, ahol lehetőség nyílik pihenésre, felfrissülésre és folyadékpótlásra. Emellett számos árnyékos, fedett helyszín, sátor, jurta és épület áll majd a látogatók rendelkezésére – olvasható a Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány közleményében.

A július 3-5. között megrendezett MOGY előadásokkal és beszélgetésekkel kínál lehetőséget a magyarságot érintő történelmi, társadalmi, kulturális, közéleti és szellemi kérdések közös átgondolására. A Drábik János Színpadon többek között Vukics Ferenc, Borvendég Zsuzsanna, Nógrádi György, Pécsi Rita, Bedő Imre, Somkuti Bálint, Horváth Szilárd és Székely János is a közönség elé lép – írták a szervezők.

A háromnapos találkozó a hagyományőrzés, a kultúra és a közösségi összefogás ünnepe is. A látogatókat hagyományőrző bemutatók, lovas és íjászprogramok, koncertek, táncházak, kézműves vásár, közösségi terek, Gyógyító Falu valamint változatos kulturális és zenei események várják az emlékpark számos helyszínén. A XII. Magyarok Országos Gyűlése gazdagabb kínálattal várja a látogatókat:

három nap alatt több mint 280 program valósul meg 40 helyszínen.

A szombati nap egyik kiemelt zenei eseménye a Magyar Banda koncertje lesz. A MOGY idén is családbarát rendezvényként készül minden korosztály fogadására. A Gyermekvilágban mesék, népi játékok, kézműves foglalkozások, táncházak és interaktív programok várják a legkisebbeket, a 18 éven aluliak pedig ezúttal is ingyenesen látogathatják a rendezvényt.

Az első önkéntesek már a múlt héten megérkeztek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, és megkezdték a MOGY helyszíneinek építését, kialakítását. Napról napra egyre több sátor, közösségi tér és programhelyszín készül el, hogy július 3-án minden készen álljon a látogatók fogadására. A Magyarok Országos Gyűlése idén is széles körű közösségi összefogással és az önkéntesek áldozatos munkájával valósul meg. A támogatói jegyet érdemes előre, online megvásárolni a www.mogy.hu oldalon. A belépő mindhárom napra érvényes, így a látogatók a teljes hétvége gazdag programkínálatából válogathatnak – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×