Infostart.hu
eur:
378.9
usd:
319.3
bux:
126964.02
2026. február 16. hétfő Julianna, Lilla
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Zeneakadémia megújult orgonáját bemutató koncert előtt az akadémia nagytermében az intézményalapító Liszt Ferenc születésnapján, 2018. október 22-én. Az 1907-ben épült Voit-orgona rekonstrukciója 800 millió forintos állami támogatásból valósult meg.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Hárman célozták meg a Zeneakadémia vezetését

Három pályázat érkezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára szóló pályázati kiírásra - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium kedden.

Farkas Gábor, Győriványi György Sándor és Kelemen Barnabás pályázatát a minisztérium a vonatkozó szabályoknak és a pályázati kiírásnak való megfelelősségüket megállapította, majd megküldte a szenátus részére.

Mindezek alapján hárman versenyeznek a Zeneakadémia vezetéséért - tartalmazza a közlemény.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szerepe meghatározó a magyar és nemzetközi zenei életben.

A minisztérium továbbra is elkötelezett abban, hogy olyan vezető kerüljön az intézmény élére, aki hozzájárul a magyar zenei örökség megőrzéséhez és továbbörökítéséhez, valamint nemzetközi kapcsolatrendszerének erősítéséhez - közölték.

A minisztérium a pályázat további folyamatáról a későbbiekben ad bővebb tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.16. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×