Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: mmakademia.hu

Elhunyt Tamás Menyhért

Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Tamás Menyhért a bukovinai Hadikfalván született 1940. július 24-én. Miután 1961 és 1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskoláját, hét évig a Hírlapkiadó Vállalatnál tevékenykedett. 1968-ban került a Népszava Kiadó vállalatához, ahol előbb az irodalmi rovatot, majd a kulturális rovatot vezette. 1990–1991 között a lap főszerkesztő-helyettese lett – közölte az MMA.

Tamás Menyhért epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, akinek műveiben meghatározó a népköltészeten alapuló látomásos-szimbolikus nyelvformálás, a tárgyias történetmondás.

Prózája hitelesen mutatja be a 20. századi magyar történelem örökségét és a modern kori emberi tragédiákat. Verseiben, regényeiben a bukovinai székelyek tragikus élményeit, a Kárpát-medencei kisebbségek sorsközösségeit örökíti meg – fogalmaztak a közlők.

Művei közül megemlítették Tanúságtevők című kötetet, az Észre-írt strófák című verseskötetet, az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatást és a Vigyázó madár című kisregényt. Emlékeztettek a Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötetre, Az én Tamásim című verseskötetre, az Újbóli leltár című verseskötetre és a Magamban viselt világ című verseskönyvre is.

Tamás Menyhért munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 2015-ben Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel jutalmazták. 2019-ben életművét Kossuth-díjjal ismerték el. 2023-ban írói munkásságát Magyar Örökség díjjal jutalmazták. 2024-ben elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet. Még ebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották. 2011–től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; 2014–2020 közt az MMA elnökségi tagja volt.

Tamás Menyhértet az MMA saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×