Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Varga Péter kosárfonó a 32. Mesterségek Ünnepe megnyitóján a Budavári Palota Savoyai teraszán 2018. augusztus 17-én. A rendezvényen mintegy ezer kézműves mester és több száz fellépő mutatkozik be augusztus 17-től 20-ig a budai Várban.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Már látogatható a Mesterségek Ünnepe

Ma kezdődik a 38. Mesterségek Ünnepe, amelyen a kézművesek portékái mellett gyerekprogramok, koncertek, divatbemutató, táncház és táncelőadások is várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a budai Várban.

A magyar-török kulturális évad alkalmából az idei rendezvény díszvendége Törökország, kiemelt témája pedig a magyar népművészetben megjelenő török hatások.

Törökországból mintegy húsz alkotóművész érkezik, és bemutatják egyebek mellett az ebru festést, amely során egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron. Érkezik a fesztiválra török kalligráfus, nemez- és bábkészítőmester, valamint szövő-, rézműves- és üvegfújómesterek, népzenészek és néptáncosok is. Több látványműhelyben és mesterségbemutatón a török és a magyar népi díszítőművészetben fellelhető hasonlóságokat ismerhetik meg az érdeklődők.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által szervezett eseményen mintegy ezer népművész és népi iparművész portékáiból válogathatnak a látogatók, és több mint száz látványműhelyben ismerkedhetnek meg az ősi szakmák rejtelmeivel és a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájával.

Az Asszonyműhelyben a Galgamente népi kézimunkáit, díszítményeit, hímzéseit, mutatják be. A Székkötő műhelyben az érdeklődők láthatják, hogyan készül hagyományos baranyai sváb kötéssel egy szék ülőkéje, de megismerhetik a hetési, letenyei vagy a zalai fehér hímzés technikáit és a Pannónia csipke történetét.

A Dísz téren, a Hagyományok Háza Fabatka porta népi játszóterén sok más mellett gyerekjátszó, kézművesfoglalkozások, koncertek, táncház, mesemondók és régi idők játékai várják a családokat. A Bihari Népművészeti Egyesület Góré népi játszóháza és a Bodorka népmesei kiskonyhája szintén programokkal készül az eseményre.

A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. FolkTREND címmel népi ihletésű ruhákból álló divatbemutatón vehet részt a közönség.

Augusztus 20-án aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik a szervezők Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

A fesztiválra üzbég, kazah, koreai, mongol, türkmén, kínai, angol és lengyel mesterek is érkeznek. Kínából kalligráfus, Üzbegisztánból szőnyegszövő, miniatűrfestő, ékszerkészítő és harangkészítő-mester a rendezvény vendége, Koreából a hagyományos handzsi készítését ismerheti meg a közönség. Az Egyesült Királyságból egy mester történelmi és kortárs nemezkalapok hagyományos kézi készítését mutatja be.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vállalásuknál is szigorúbb vagyonadó jöhet és arról is beszélt, hogy csökkenni fognak az orvosi várólisták.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×