eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Unsplash,com

Számos régóta várt hollywoodi produkció debütál 2024-ben

A novemberben befejeződött, csaknem öt hónapos hollywoodi színészsztrájk számos régóta várt film bemutatását késleltette, köztük a Dűne második része és a Deadpool harmadik része is 2024-ben debütál.

Januárban a filmes díjszezon a Golden Globe-díjak átadásával kezdődik. A Golden Globe-jelöléseket december 11-én hozták nyilvánosságra. A legtöbb, kilenc jelölést a Barbie kapta, az idei nyár másik kasszasikere, az Oppenheimer kilenc jelöléssel követte. Hét-hét jelöléssel a velencei filmfesztiválon diadalmaskodó Szegény párák és Martin Scorsese Megfojtott virágok című, az 1920-as években elkövetett oklahomai indiángyilkosságokról szóló filmje is erős versenyző a mezőnyben.

A díjszezon nagy filmes ígéretei között emlegetik a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmával elismert Egy zuhanás anatómiáját, amely hat kategóriában is megkapta az Európai Filmdíjat, és négy Golden Globe-ra is jelölték, valamint Jonathan Glazer három Golden Globe-ra esélyes Zone of Interest című drámáját, amelyért a rendező Cannes-ban a zsűri nagydíját vehette át.

A 2024-es hollywoodi díjszezon fináléja a 96. Oscar-gála lesz márciusban. Az Oscar jelöléseket január 23-án hozzák nyilvánosságra.

A Golden Globe-díjak, amikről nagyjából 300 újságíró szavaz, nem mindig egyeznek meg az Oscarokat odaítélő, mintegy 10 500 tagot számláló amerikai filmakadémia választásaival. Tavaly A Fabelman család és A sziget szellemei nyerték a legjobb drámának, illetve vígjátéknak járó Golden Globe-ot, míg az Oscar-gálán a Minden, mindenhol, mindenkor lett a legjobb film.

A jövő évi filmbemutatók között több 2023-ról elhalasztott produkció is szerepel.

Denis Villeneuve nagy várakozás övezte Dűne: Második rész című eposzát február 29-től vetítik a magyar mozik. Luca Guadagnino Challengers című teniszdrámáját Zendaya és Josh O'Connor főszereplésével pedig várhatóan áprilistól láthatja majd a közönség.

A Deadpool 3 bemutatását szintén a hollywoodi sztrájk miatt csúsztatták el 2024 júniusára. Ridley Scott Gladiator 2 című történelmi eposzának bemutatását pedig november második felére tűzték ki.

A jövő évi filmkínálatban szerepel még Matthew Vaughn Argylle: A szuperkém című akciófilmje, George Miller Furiosa című Mad Max eredettörténete Anya Taylor-Joy-jal a címszerepben, A kaszkadőr című akcióvígjáték Ryan Gosling, Hannah Waddingham és Emily Blunt közreműködésével, továbbá Tim Burton Beetlejuice 2 című filmje és a Mickey 17 című sci-fi dráma is az Oscar-díjas Élősködők rendezőjétől, Bong Dzsun Hótól. A 2024-es családi filmek között látható majd a Kung Fu Panda 4 és az Agymanók 2.

A Fandango jegyértékesítő cég felmérése szerint a 2024-es év 10 legjobban várt filmjei főként folytatások és spin-offok, az első helyen a Shawn Levy rendezte Deadpool 3 című akcióvígjátékkal, amelynek sztárjai Emma Corrin, Morena Baccarin, Ryan Reynolds és Hugh Jackman.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×