eur:
401.46
usd:
383.69
bux:
0
2025. február 14. péntek Bálint, Valentin
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az est egyik fővédnöke beszél a 777 Közösség Egyesület és a 777blog.hu, 777 OFFLINE EXTRA – A torinói lepel című, John P. Jackson amerikai fizikussal, a torinói lepel kutatójával folytatott beszélgetés előtt a budapesti Erkel Színházban 2018. szeptember 28-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

800 éves adventi hagyományt idéznek fel egy látványos fénykupolával Budapesten

800 éve az olaszországi Greccio városában Assisi Szent Ferenc állított először betlehemet. Az évszázadok óta tartó hagyományt most a Dévai Szent Ferenc Alapítvány idézi meg, melynek részeként december 12-étől egy különleges fénykupola is megnyílik Budapesten.

1223-ban az itáliai Greccio városában állítottak először betlehemet. A később világszerte elterjedt hagyomány Assisi Szent Ferenc nevéhez kötődik, aki szentföldi zarándoklatáról visszatérve így szerette volna feleleveníteni Jézus születésének történetét.

„Istállót, juhokat, ökröt és szamarat bérelt, szalmát és szénát hozott, jászolt készített, berendezte a Szentírásban leírtak alapján a szent család kis fészkét, és ott ünnepelte meg Krisztus születésnapját. Ez olyan szépen sikerült, annyira – mai nyelven – ütős volt, hogy nagyon sokfelé elkezdték utánozni” – fogalmazott az InfoRádióban Böjte Csaba.

Az idén 800 éves hagyományról a Dévai Szent Ferenc Alapítvány is megemlékezik. Böjte Csaba atyáék Sepsiszentgyörgyről egészen Budapestig zarándokoltak egy Greccio-800 rendszámú mobil betlehemi karavánnal.

„Tudjuk, hogy a szent család, mielőtt megszületett volna a kis Jézus, Betlehemben szállást keresett. Kopogtattak itt is, ott is. Ezt a szép szokást felelevenítve megyünk el egy mobil betlehemmel Budapestre" - ismertette még az indulás előtt a ferences rendi szerzetes. Magyarország területén Debrecenben, Miskolcon és Jászapátiban álltak még meg.

December 12-én a budapesti Erzsébet téren nyílik meg a betlehemi dóm, aminek a fénykupolájában egy látványos, 360 fokos vetítést nézhetünk meg. „Jön az angyal, a békesség a Földön a jóakaratú embereknek, aztán a szent család, a bibliai napkeleti bölcsek… Egy ilyen hang- és fénylátványt szeretnénk nyújtani a térre kizarándoklóknak” – ismertette Böjte Csaba. A kilátogatók a Dévai Szent Ferenc Alapítványról is többet megtudhatnak.

A vetítésre december 22-ig minden nap 17 óra és 22 óra között kerül sor, a belépés bárki számára ingyenes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: sokat nyerünk a békén

Orbán Viktor péntek reggel: "sokat nyerünk a békén"

Interjút adott péntek reggel a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. Felvázolta, miben hoz újat a világ gondolkodásában a hivatalba lépett amerikai elnök, Donald Trump. Szólt a müncheni horror hátteréről, a béketárgyalásokról és az AfD-elnökkel folytatott tárgyalásáról. Hosszan ecsetelte, mi jelent kiutat az ipari termelés nehézségeiből.

Csicsmann László az Arénában: érdekes pillanatban vagyunk a Közel-Keleten

Donald Trump Gázai övezettel kapcsolatos elképzeléseiről, a palesztin kérdésről, a körbezárt területen élők kimenekítésében résztvevőkről, Szaúd-Arábia szerepéről, valamint a szíriai helyzetről is beszélt Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.14. péntek, 18:00
Rab Árpád
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem EJKK Információs Társadalom Kutatóintézet tudományos főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. február 13. 14:07
×
×
×
×